A repülőgépek zaja növeli a szélütés és a szívbetegségek kockázatát

A repülőgépek keltette zaj 10-20 százalékkal növeli az agyi érkatasztrófa és a szívbetegségek kockázatát - mutatták ki két nagyszabású tanulmányban brit és amerikai kutatók.

   

A világ egyik legforgalmasabb repülőtere, a londoni Heathrow környékén élő 3,6 millió lakos és 89 forgalmas amerikai repülőtér közelében élő hatmillió ember vizsgálatával végzett kutatásokat a British Medical Journal című orvosi folyóirat szerdai száma ismertette.

A brit tanulmány kimutatta, hogy a vizsgált résztvevők két százaléka, a leghangosabb repülőzajban élő körülbelül 70 ezer lakos esetében növekedett mind az agyi érkatasztrófa (stroke), illetve a szív- és érrendszeri betegségek miatti kórházi kezelések, mind az ugyanezen okokból bekövetkező halálozások kockázata.

Anna Hansell, a kutatás vezetője a BBC News-nak elmondta, nem ismeretes a zajszennyezés pontos szerepe az egészségkárosodásban, ám valószínű, hogy az erős lárma a vérnyomás növelésével és az éjszakai álom megzavarásával járul hozzá a betegségek kialakulásához.

A kutató szerint a hirtelen felharsanó erős zaj hatására felgyorsul a pulzus és magasabbra szökik a vérnyomás. Ezen kívül a repülők zaja idegesíthet is egyeseket, ez pedig szintén emeli a vérnyomást, ami betegségeket idézhet elő.

A tanulmány a Polgári Légügyi Hatóság (CAA) 2001-es zajszintadatait használta, amelyeket London 12 kerületében, illetve a várostól nyugatra eső 9 településen mértek, ahol a repülési zaj meghaladja az 50 decibeles értéket (egy csendes szobában zajló beszélgetés hangereje).
A kutatók igyekeztek kiszűrni az egyéb, a szélütés és a szívbetegségek kockázatát befolyásoló tényezőket, így többek közt az életkort, a szegénységet, a dohányzást és a dél-ázsiai származást is.

Az amerikai kutatás hatmillió személy adatait vizsgálta, akik 89 forgalmas amerikai repülőtér közelében éltek. Az adatokat 2009-ben vették fel, és az eredmények alapján minden 10 decibeles zajszintemelkedés a szív- és érrendszeri betegségek miatti kórházi kezelések 3,5 százalékkal magasabb arányával járt együtt.

(forrás:mti.hu)


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2013-10-09 15:48:25

További híreink

Cs 16:43

Egymás után három áprilisban maradt 10 fok alatt az átlaghőmérséklet Magyarországon. És csapadékosabb is volt a hónap az elmúlt 30 év átlagánál, de országrészenként óriásiak voltak a különbségek.

Tovább
Cs 16:27

Hamisított oltási igazolványok miatt kutatta át a brazil rendőrség Jair Bolsonaro volt elnök házát - közölte szerdán a TV Globo helyi televízió.

Tovább
Cs 16:11

Azt, amire rájött, már nem tudjuk megnézni, ugyanis az Arezzó közelében található Romito di Laterina híd romokban áll.

Tovább
Cs 15:55

Ukrajna nem intézett támadást sem Moszkva, sem Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen - jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Helsinkiben.

Tovább
Cs 15:38

Nancy Faeser szerint áttörést hozhat az unió menekültpolitikájában a német kormány javaslata. A belügyminiszter egyenesen történelmi lehetőségről beszélt, utalva arra, hogy a migráció kordában tartását az indítvány szerint az EU külső határain folytatott menedékjogi eljárással lehetne biztosítani.

Tovább
Cs 15:19

David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete szerdán "kétnapos, a biztonságot középpontba helyező út részeként" Magyarország Ukrajnával határos, északkeleti határvidékére utazott - közölte az Egyesült Államok nagykövetsége.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség