Facebook véreztette ki a vállalkozást

A Facebook változtatása után kevesebb tartalom kerül elénk vállalatoktól, kiadóktól.

   

A hír hallatán sokan szomorú jövőt kezdtek vizionálni azon tartalomgyártók számára, akiknél a forgalom jelentős része a Facebookról érkezik, és a Business Insider egyik legújabb cikke szerint a változásoknak meg is van az első áldozata a Little Things névre hallgató portál képében, akik kénytelenek voltak lehúzni a rolót, miután 75%-kal csökkent az oldalukra érkező kattintások száma a legnagyobb közösségi oldal algoritmusváltásának következtében.

A Little Things nőkre koncentráló életmód magazinként indult 2014-ben, és azóta 12 millió felhasználó csatlakozott a Facebook oldalukhoz, ahol cikkek és videók várták a felhasználókat. A mintegy 100 főt foglalkoztató kiadó ügyvezetője, Joe Speiser a Business Insidernek nyilatkozva jelentette ki, hogy az oldal forgalmának visszaesése egyértelműen a Facebook változásainak köszönhető, és az ebből következő bevételkiesés olyan mértékű lett, hogy nem maradt más választásuk, mint felszámolni az oldalt.

 

 

A Facebookon jelenlévő cégek, márkák és tartalomszolgáltatók szempontjából nagyon fontos a Hírfolyam, hiszen a felhasználók az esetek jelentős részében itt látják megosztott tartalmakat. Ha Mark Zuckerberg csapata belenyúl a megjelenésekért felelős algoritmusba, az tényleg komoly hatással lehet a kattintásokból élő oldalakra – akár bezáráshoz is vezethet, ahogy azt a fenti példa is mutatja.

Mindez persze a Facebooknak sem jó, hiszen az emberek szeretnek a közösségi oldalról tájékozódni, és a bevétel jelentős része is a cégek hirdetéseiből származik, ami jó eséllyel csökkenni fog, ha a vállalatok azt látják, hogy a tartalmaik nem érik el az embereket. Éppen ezért nem lepődnénk meg, ha a közeljövőben Mark Zuckerberg bejelentené, hogy újra átgondolják a hírfolyam működését, és ismét komoly változások várhatók ezen a területen.

 

24.hu


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2018-03-01 16:11:52

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

FÓKUSZBAN A VÍRUSOK

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség