Pozitív kezdés New Yorkban

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon.

   

New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,2 százalék, az S&P-500 index 0,3 százalék, a Nasdaq Composite index 0,4 százalék emelkedést mutatott.

A tőzsdei befektetőket elsősorban a védővámok bevezetésének a lehetősége foglalkoztatja. A Fehér Ház a hét végére ígérte az elnöki terv részleteinek a nyilvánosságra hozatalát, beleértve a védővámok alól esetleg mentesülő országok megnevezését is. Mexikó és Kanada valószínű mentesítése a védővámok alól nagyban hozzájárult a tőzsdei árfolyamok mostani erősödéséhez.

 

 

Az olaj árát alapvetően az emelkedő amerikai termelés és a készletek növekedése tartja nyomás alatt, csütörtökön azonban az ár kissé felfelé korrigált. Az amerikai kereskedés kezdetére a Brent a globális kereskedelemben változatlan áron állt hordónként 64,34 dolláron, az amerikai WTI nyersolaj pedig 0,21 százalékkal 61,28 dollárra emelkedett.

A dollár árfolyama kissé emelkedett, az arany ára pedig ezzel párhuzamosan csökkent. Az eurót 0,20 százalékkal jegyezték gyengébben 1,2386 dolláron, az arany legközelebbi kontraktusának a jegyzése pedig 0,14 százalékkal unciánként 1325,80 dollárra csökkent a határidős piacon.

 

MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség