Emésztőgödör lett a legjobb üdülőhely

Fél évre bezárják a Boracayt.

   

 A helyi szállodák és éttermek jó része mindenféle szűrés és tisztítás nélkül engedi be a szennyvizet a tengerbe.
A fülöp-szigeteki elnök Rodrigo Duterte határozata értelmében április 26-ától zárják le a szigetet, s csak akkor nyitják meg újra, ha megoldódik a szennyvízkezelés kérdése. A döntés tízezrek megélhetését sodorja veszélybe. Duterte a The Guardian című brit lap szerint közölte, megengedhetetlen, hogy a helyi vállalkozók „emésztőgödröt” csináljanak a tengerből.


A szigeten mintegy 500 turisztikai cég tevékenykedik, s a tavaly érkezett kétmillió vendég több mint egymilliárd dollárt költött. A fülöp-szigeteki környezetvédelmi minisztérium adatai szerint legalább kétszáz olyan vállalkozás van, amely nem csatlakozik a sziget csatornahálózatára. Rajtuk kívül még négyezer helyi lakos is szűretlenül engedi a tengerbe a szennyvizet.


Míg a helyi cégek képviselői azt szorgalmazták, hogy csupán a környezetszennyező szállodákat és éttermeket zárják le, s ne az egész szigetet, a kormány azzal válaszolt, hogy csak a keménykéz politikájával lehet hatékonyan kezelni a helyzetet. Helyi források szerint már a vendégek is érezhették, hogy valami nincs rendjén a szigeten: tavaly kevesebben érkeztek Boracayra, mint a korábbi években.

HVG

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

FÓKUSZBAN A VÍRUSOK

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség