Elbúcsúztatták Gesztesi Károlyt

A család közleményt adott ki.

   

 

Végső búcsút vettek Budakalászon Gesztesi Károlytól. A szertartás követően a család közleményt adott ki, amelyben ez áll

"Végső nyugalomra helyezték Gesztesi Károlyt 2020. január 9-én, csütörtökön délután 14 órakor, Budakalászon, a Csalogány utcai temetőben. A szertartás szűk körben zajlott, a családtagok mellett a legközelebbi barátok, művésztársak voltak csak jelen.

A temetésen búcsúbeszédet mondott Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, valamint Pajor Tamás lelkész, előadóművész.

A jelenlévők egy-egy szál fehér virágot helyeztek el a koporsón. A színművész fejfáján az alábbi mondat olvasható: „Viszontlátásra az Úr napján!”

Gesztesi Károly január 4-én, 56 évesen hunyt el tragikus körülmények között. A fővárosban autózott, amikor hirtelen rosszul lett. Életéért 50 percen keresztül küzdöttek sikertelenül, halálát szívroham okozta.
Gesztesi család"

Emlékezzünk
Gesztesi Károly Tóth Károly néven született 1963. április 16-án. Szülei válása után édesanyja férjhez ment Gesztesi Jánoshoz, akinek a nevét később hivatalosan is felvette.
Gesztesi Károly a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társulatának tagja volt. Az 1990-1991-es évadban a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, 1992-1993-ban a József Attila Színház, 1994 és 1998 között a Vígszínház társulatának tagja volt, azóta szabadfoglalkozásúként dolgozott.
Színházi szerepei mellett olyan filmekben játszott, mint a Magyar vándor, a Szabadság, szerelem, a Kútfejek, a Valami Amerika 1. és 2. vagy a Csak szex és más semmi.
Gesztesi Károly az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt, olyan sztároknak kölcsönözte a hangját, mint Sylvester Stallone, Wesley Snipes, Vin Diesel, Forest Whitaker, de ő volt a Shrek-filmekben a főhős magyar hangja is. Számtalan sorozatban - a többi közt a Baywatchban, a Rex felügyelőben és a Trónok harcában - is hallhatta hangját a közönség.

Fotó: Blikk


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2020-01-10 10:59:45

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség