Nagy bejelentés – Új párt borzolhatja a kedélyeket

Berki Krisztián felesége elmondta, hogy férje nem hagy fel a politizálással.

   

A Blikknek adott interjút Berki Krisztián felesége, aki elmondta, hogy férje ugyan jelentős vereséget szenvedett a főpolgármester-választáson, mégse hagy fel a politizálással:

ÚJ PÁRT ALAPÍTÁSÁT FONTOLGATJÁK!

Elmondásuk szerint, sokat tanultak a legutóbbi megmérettetésből, és biztosra veszik, hogyha a volt főpolgármester-jelölt újra elindulna egy választáson, abból már győztesként kerülne ki.

“Tavaly nem volt időnk, de utólag látjuk, hogy mennyi munkával jár egy tökéletes kampányt megszervezni. Nem volt előkészület, de ha legközelebb sikerrel járunk, már látom, mennyi feladatom lesz”

– nyilatkozta Berki Krisztián felesége, majd hozzátette: férje egy teljesen új, független párt alapításán gondolkozik, mely új irányt mutatna az embereknek. Szerinte az emberek nagy része nincs tisztában azzal, hogy mit jelent a jobb- és a baloldal, valamint kijelentette, hogy a politikusok és az emberek nagyrésze sem tudja, mit is akar pontosan.

“KRISZTIÁN EGY OLYAN ERŐS EGYÉNISÉG, AKIT SOKAN NEM TUDNAK ELFOGADNI, DE ÉN TOMPÍTOK EZEN EGY KICSIT, ÍGY VAGYUNK EGY EGYSÉG.”


Berki felesége azt is elmondta a lapnak, hogy szerinte férje 50 éves korára már miniszterelnök lesz.

Gyakorlatot tartanak a pozsonyi repülőtéren a koronavírus veszélye miatt
Gyakorlatot tartanak a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtéren a koronavírussal kapcsolatos esetleges közegészségügyi veszélyek miatt - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Veronika Ševčíková, a repülőtér szóvivője. Hozzátette, az utasokat érintő intézkedéseket egyelőre nem vezettek be.

Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök számos intézkedés bevezetéséről tett bejelentést a válságstáb hétfői ülése után, az egészségügyi minisztériumban. Egyebek mellett közölte, felkéri a közlekedési minisztériumot, tartson gyakorlatot a pozsonyi repülőtéren. Ševčíková azt mondta, a gyakorlat időpontját egyelőre nem tűzték ki. Hozzátette, három hónappal ezelőtt azt gyakorolták, mi a teendő, ha ismeretlen vegyi anyagot találnak egy repülőgép fedélzetén.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy az utasokat egyelőre nem érintik a koronavírussal kapcsolatos intézkedések, melyeket a tiszti főorvos a közlekedésügyi minisztériummal közösen rendelt el.

„A pozsonyi repülőtér épületében és weboldalán információkat tesznek közzé a koronavírus-fertőzés megelőzéséről” - tette hozzá Ševčíková. A szóvivő hozzátette, egyelőre nem rendelték el az utasok testhőmérsékletének ellenőrzését.

A pozsonyi repülőtéren pontos útmutató és vészhelyzeti terv van érvényben a közegészségügy veszélyek gyanújának esetére. „Ha a Pozsonyban érkező repülőgépek személyzete egészségügyi vészhelyzetről tesz jelentést a toronynak, érvénybe lép az ilyen esetekre előírt biztonsági protokoll" - mondta. A repülőtéren elkülönítő helyiség és egy, a válsághelyzetekre kijelölt terület is van a repülőgépek számára.

Peter Pellegrini hétfőn azt mondta, számos megelőző intézkedést vezetnek be a koronavírus terjedése miatt. Ellenőrizni fogják a repülőtereket, két határátkelőt és a kórházakat. A miniszterelnök nem zárta ki, hogy a pozsonyi repülőtérre érkező utasokat is ellenőrizni fogják. Azt mondta, Szlovákiában nincs koronavírus-fertőzés, de ezt még laboratóriumi vizsgálatokkal kell alátámasztani.


(TASR)


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2020-01-28 14:10:37

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség