Vasárnap indul az RTL maszkos őrülete, egy youtuber is zsűritag

Előrébb hozták az Álarcos énekest, mert a TV2 is ugyanilyen témájú műsort indít.

   

Február 9-én, vasárnap 19 órától lesz látható az RTL Klub legújabb show-műsorának, az Álarcos énekes első adása – jelentette be a csatorna. A világ számos országában óriási sikert elért show-műsor célja, hogy a nézők és a zsűri kitalálja, ki van az álarc mögött, a fellépők ugyanis maszkban lépnek majd színpadra.

Az RTL Klub közleménye szerint a vasárnap kezdődő műsorban ismert hazai sztárok öltik magukra a teljes testüket elfedő, látványos álarcokat. Azt is megosztották, hogy maszkok mögött lehetnek énekesek, színészek, valóságshow-hősök, humoristák, sportolók, "bárki, aki már legalább egyszer belopta magát a nézők szívébe".

A műsor miatt komoly biztonsági intézkedéseket léptettek életbe (elkülönített öltözők, biztonsági őrök, eltorzított hangon megszólaló álarcok), hogy ne derüljön ki idő előtt, kiket rejtenek a maskarák. A műsor során négy "nyomozót" is alkalmaznak, akik majd követik az álarcok által „elhagyott” nyomokat.

Az Álarcos énekes műsorvezetője Istenes Bence lesz. A showban szerepel még Csobot Adél is, aki a nyomozók csapatát erősíti Sebestyén Balázzsal, Gáspár Lacival és az ország egyik legnagyobb követőtáborral rendelkező youtuberével, Dancsó Péterrel.

Az RTL szerint minden adás során felfednek majd egy énekest. Azt, hogy kiről kerüljön le az álarc, a stúdióban helyet foglaló nézők és a nyomozók szavazatai alapján fog eldőlni. Aki az adott adásban legkevesebb szavazatot kapja, le kell vegye a maszkot.

Az Álarcos énekeshez háttérműsor is készül, amely az RTLMost!-on lesz majd látható, Szabó Zsófival és Lalival.

A konkurens TV2 egy majdnem ugyanilyen műsort indít, ez szintén most februártól lesz látható.

 

(HVG)


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2020-02-04 17:07:33

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség