Tömeges felelősségre vonás követte a katonanő halálát

A legnagyobb amerikai bázison eddig tizennégy tisztet vontak felelősségre.

   

A CNN beszámolója szerint vizsgálat indult a Fort Hood amerikai katonai bázison, miután megtalálták Vanessa Guillen holttestét egy sekély gödörbe ásva. Eddig tizennégy magas rangú tisztet vontak felelősségre, mivel a gyilkosságon túl sok olyan erőszakos cselekedet is történt, ami az ő helytelen helyzetkezelésüknek tudható be.

A gyilkosság nyomán induló vizsgálatok számos mélyebb, rendszerszintű problémát tártak fel. Kiderült például, hogy a tábornokok felszínesen kezelték az eltűnési ügyeket, nem foglalkoztak a személyzet általános hangulatával és a szexuális bűncselekményeket sem vették elég komolyan.


Vanessa Guillen halála volt az, amelyik elindította a #metoo mozgalmat a hadseregen belül, hiszen hozzátartozói szerint őt is szexuálisan zaklatták halála előtt, viszont a következményektől tartva nem jelentette azt. #IAmVanessaGuillen hashtaggel több ezer történetet osztottak meg a közösségi médián olyanok, akik szintén a hadseregben voltak áldozatai szexuális bántalmazásnak, viszont a szexuális bűncselekményeken túl, egyéb erőszakos bűncselekmények is következmények nélkül maradtak.


Az amerikai szárazföldi hadseregért felelős államtitkár, Ryan McCarthy azt nyilatkozta, hogy Amerika bizalmának visszaszerzése a cél. A vizsgálóbizottság kijelentette, hogy a hadseregben mély változtatásokra van szükség.

Képünk illusztráció. 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2020-12-09 15:09:16

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

FÓKUSZBAN A VÍRUSOK

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség