Erősen indította az évet a Suzuki

16 százalékot meghaladó piaci részesedést ért el.

   

 A Suzuki 16 százalékot meghaladó piaci részesedést ért el januárban az új autók és motorok hazai értékesítésében - közölte az esztergomi vállalat kommunikációs vezetője hétfőn az MTi-vel. 

Bonnár-Csonka Zsuzsanna tájékoztatása szerint januárban 1473 új autót adtak el Magyarországon, ebből 653 volt a hibrid meghajtásban értékesített Vitara, és 556 az alsó középkategóriás szegmens eladásait vezető Suzuki SX4 S-CROSS.
A vállalat két új import hibrid modell értékesítését is megkezdte Európában, az elektromos hálózatról is tölthető SUV Across, illetve a hibrid rendszerrel felszerelt Swace piaci bevezetése januárban Magyarországon is megkezdődött.


A Magyar Suzuki 25 darab eladott új motorral, 16,45 százalékos részesedéssel nyitott az évet. A modellek közül a V-Strom 650/XT túramotor és a GSX-S 750 naked bike voltak a legnépszerűbbek.
A Magyar Suzuki Zrt-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 ezer munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.
A Suzuki alapítása óta 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, ezzel az értékkel a legnagyobb japán beruházó. A vállalat 2019-ben 60 millió eurót fordított fejlesztésekre, főként a hibrid modellek bevezetésére.
A társaság csaknem 2,41 milliárd euró nettó árbevétellel zárta a 2019-es évet. Exportból 2,07 milliárd euró származott, a belföldi értékesítés árbevétele 343,3 millió euró volt. A vállalat a 2019-es adatok alapján az ország hetedik legnagyobb árbevételű cége.

Forrás:Mti


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-02-05 11:44:12

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség