Tovább jutott Fucsovics Márton és Babos Tímea

Az Austral Open második fordulójába.

   

 A 29. születésnapját ünneplő Fucsovics Márton ötszettes győzelemmel bejutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójába.

Fotó:FRANCK FIFE / AFP

A világranglista 55. helyezettje hétfőn a hazai közönség előtt szereplő Marc Polmansszal csapott össze - életében először -, aki 125. a rangsorban. Három brék után, meglepetésre a szabadkártyával főtáblára került ellenfél kapta el jobban a ritmust, és 46 perc elteltével hozta a nyitószettet. A magyar játékos azonban összekapta magát, és a második játszmában háromszor, majd a harmadikban kétszer is elvette a stabilan ütő ausztrál szerváját, így 2 óra 13 percnél már ő volt szettelőnyben. A koronavírus-járvány miatt korlátozott számban jelen lévő nőzők közül rendre felharsant a "Hajrá, Marci!" vagy a "Hajrá Magyarország!" buzdítás.
A dél-afrikai születésű Polmans - aki tavaly bejutott a második körbe az Australian Openen - azonban nem adta fel, óriási csatában kicsikarta a rövidítést a negyedik felvonásban, és alig rontva kiegyenlített.
Három és fél óra elteltével a felek nekirugaszkodtak az utolsó játszmának, Polmans rögtön brékelt, de a magyar Davis Kupa-válogatott vezére 2:2-nél utolérte őt. Fucsovics egy 15 labdamenetet hozó gémben ismét brékelt, majd 5:3-nál kiszerválta a fordulatos találkozót, amely 4 óra 13 percen át tartott.
A magyar játékosra a 64 között a 17. kiemelt, háromszoros Grand Slam-bajnok svájci Stan Wawrinka vár.
Eredmény:
férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Fucsovics Márton-Marc Polmans (ausztrál) 4:6, 6:3, 6:1, 6:7 (3-7), 6:3

 

Babos Tímea bejutott a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes versenyében.

A legfrissebb világranglista 114. helyezettje hétfőn két szettben verte első összecsapásukon a belga Ysaline Bonaventure-t , aki 123. a rangsorban.
Az 56 perces első játszmában 2:2-nél egy-egy brék következett, majd a balkezes ellenfél 4:5-nél fogadóként szettlabdához jutott, de a 27 esztendős Babos fordítani tudott. Ez megtörte az egy évvel fiatalabb belga lendületét, aki a rövidítésben egyetlen labdamenetet sem tudott hozni.
A nyitójátszma után a remekül adogató magyar 3:2-nél brékelt, majd 5:2-re is vezetett, de elvesztette a szerváját, csakhogy a következő játékban Bonaventure is megremegett, és az újabb brék már a meccs végét jelentette. A találkozó 1 óra 32 percig tartott.

Fotó:m4sport.hu
"Most a győzelem a legfontosabb, voltak már sokkal jobb meccseim is" - nyilatkozta a soproni teniszező a Tennis love and game Facebook-oldalnak. "Pozitívan álltam a mérkőzéshez, jól játszottam az ellenfél szettlabdájánál is, ami mutatja, hogy ismét jó úton haladok. A mozgásommal is elégedett vagyok, az utolsó gémben a mostani fizikumomnak köszönhetem, hogy meg tudtam nyerni. A torna előtti kéthetes karantén nagyon nehéz volt, volt két mélypontom is, mert sokat voltam egyedül a szobámban, de túl vagyok rajta, és várom a következő meccset" - tette hozzá.
Babosra - aki címvédőként nem indul párosban Melbourne-ben - a 64 között az orosz Anasztaszija Potapova vár, aki 101. a WTA-rangsorban.
Eredmény:
nők, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Babos Tímea-Ysaline Bonaventure (belga) 7:6 (7-0), 6:4

Forrás:MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-02-08 08:27:38

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség