Delta variánst azonosítottak a Lampedusára érkezett bevándorlók között is

Olaszország több tartományában is terjed az indiai vírusmutáció.

   

Terjed az elsőként Indiában azonosított vírusmutáció Olaszország több tartományában is, és a Delta variánst a Földközi-tengeren keresztül Lampedusa szigetére érkezett bevándorlók között is regisztrálták - erősítette meg a lampedusai polgármester szerdán.

Tíz, Bangladesből származó emberen mutatták ki a Delta variánst az utóbbi hetekben Lampedusára érkezett több ezer bevándorló között.

Salvatore Martello nyilatkozata szerint a csoport május utolsó napjaiban kötött ki, és az érkezésük utáni tesztelésen azonosították a vírusmutációt. Jelenleg még karanténban vannak a sziget partjainál tartózkodó komphajón, ahol az érkező migránsokat helyezik el legalább tizennégy napra. A lampedusai polgármester leszögezte, hogy a Delta variánssal fertőzöttek nem érintkeztek sem a sziget lakosaival, sem turistákkal.

Matteo Salvini azonnali intézkedést követelt a kormánytól. A Liga kormánypárt vezetője hangoztatta, hogy Olaszországnak "fizető turistákra, nem pedig partjain kikötő csónakokra van szüksége". Salvini emlékeztetett, hogy év eleje óta már több mint 17 ezer bevándorló érkezett a tavalyi év ugyanezen időszakában érkezett kevesebb mint hatezerhez képest.

Az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) politikusa, Fabio Rampelli, az alsóház alelnöke aggasztónak és a "Draghi-kormány nemtörődömsége" jelének nevezte, hogy Lampedusa alig 250 férőhelyes migránstáborában továbbra is több mint ezerkétszázan szoronganak, és közöttük Delta variánst is azonosítottak.

A vírusmutáció már több olaszországi tartományban jelen van egészen április óta: Lombardiában eddig 81 esetet, Venetóban ötvenet, az olasz csizma sarkában található Bari városában húszat, Szardínián egy tucatnyit azonosítottak. A szigeten a Delta variánst egy filmforgatáson dolgozó munkacsapat tagjain mutatták ki.

Forrás: MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-06-17 09:45:28

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség