A kormány segít a cukorbetegeknek

A cukorbetegek számíthatnak a magyar kormány segítségére.

   

Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg él, közülük körülbelül 3500 gyermek szenved az úgynevezett 1-es típusú diabéteszben.

A magyar kormány közéleti tevékenysége a párbeszéden alapul, a diabéteszesek támogatásában együttműködik civil- és érdekvédelmi szervezeteikkel. Tavaly november 14-én, a diabéteszesek világnapján stratégiai együttműködést kötött az érintett szervezetekkel, így élő kapcsolat jött létre azokkal, akik ismerik a diabéteszesek mindennapjait, céljait - ismertette a megbízott.

Hozzátette: májusban a köznevelési törvény módosítása rögzítette, hogy szeptember 1-jétől minden óvodában, iskolában szakember törődik a diabéteszes kisgyerekekkel. Továbbá 100 milliós keretösszegre pályázhatnak a civilszervezetek a cukorbetegeknek szóló programok szervezésével, a diabéteszes centrumok pedig tavaly és az idén is félmilliárd forintot kapnak.

A kormány a cukorbetegek életminőségének javítására törekszik - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.
Siklósi Beatrix, az MTVA projektvezetője, a Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsor ötletgazdája a sajtótájékoztatón elmondta: a műsor 2018-ban a cukorbetegek támogatását tűzte célul. A közmédia sokat tehet a tájékoztatás, az ismeretterjesztés, a jó értelemben vett tudatformálás terén. Széles társadalmi összefogást sikerült kialakítani az ügy mellett: kisnyugdíjasoktól tehetős cégekig sokan segítettek, összesen 130 millió forint gyűlt össze - ismertette.

Sikerült egy jó célért összefogni és segíteni a rászorultakon - fogalmazott Siklósi Beatrix.
Darabánt Judit, az Erzsébet táborok kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: 2016 óta szerveznek táborokat. 2018-ban bekapcsolódtak a Jónak lenni jó! kampányában és hozzáértő civilszervezetekkel összefogva diabéteszes gyerektáborokat is szerveznek. Idén 110 ezren nyaralnak az ottalvós, napközis, illetve családi Erzsébet-táborokban, köztük mintegy ezer, 3 és 18 év közötti diabéteszes fiatal.

Muskát Erika, a Sportos Cukorbetegek Egyesületének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: tíz éve szerveznek táborokat diabéteszes gyereknek, akik itt nem "lógnak ki" környezetükből, szakszerű ellátást kapnak, többet tudhatnak meg betegségükről és önbizalmat szereznek, hogy aztán önállóbban, bátrabban térjenek vissza a hétköznapokba.

Forrás: MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-07-12 12:44:01

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség