Gellér Sándorra emlékeztek születésnapjának évfordulóján

Az Aranycsapat tartalékkapusa 1925-ben ezen a napon született.

   

Az 1996-ban elhunyt labdarúgó Szent Miklós sírkertben található sírjánál megtartott eseményen Lomnici Zoltán elnök és ifj. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat Testület elnöke, illetve tagja, valamint Nagy Bálint, Keszthely polgármestere vett részt - derül ki az Aranycsapat Testület MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Lomnici Zoltán felidézte, hogy az erdélyi Szásznagyvesszősön született Gellér Sándor pár percig pályán volt az évszázad mérkőzésén, amelyen a magyar válogatott 1953-ban, Londonban 6-3-ra legyőzte Anglia válogatottját. Hozzátette: a kapus a budapesti visszavágón is szerepet kapott, és bár nem lépett pályára, de az 1952-es helsinki olimpia és az 1954-es svájci világbajnokság idején is tagja volt a magyar labdarúgó-válogatott keretének. Utalt arra, hogy Gellér Sándor az MTK örökös bajnoka, aki csapattársa volt az Aranycsapat két meghatározó tagjának, Hidegkuti Nándornak és Lantos Mihálynak.

Ifj. Buzánszky Jenő elmondta, az édesapjától tudja, hogy Grosics Gyula annak idején a Gellér iránti tiszteletből kért cserét a londoni találkozón.

Ifj. Gellér Sándor, a kiváló labdarúgó fia labdaszedőként vett részt az évszázad mérkőzésének budapesti visszavágóján, a magyar kapu mögött állt, amikor Grosics hátra fordulva azt mondta neki: " rögtön jön az apád". Néhány perc múlva Gellér el is foglalta helyét a magyar kapuban.

Gellér Sándorról sokáig nem tudták, hogy Keszthelyen nyugszik, a sírját Iglódi Endre fedezte fel a sírkertben.

Forrás: MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-07-12 13:21:51

További híreink

18:00

Hetvenöt év után újra Magyarországra került az egykori Hatvany-gyűjtemény jeles darabja.

Tovább
16:00

Kifejezetten nagy tömeg gyűlt össze az Olimpiai Stadion körül az ötkarikás játékok megnyitó ünnepségén.

Tovább
14:00

Balogh Mátyás 632 körös teljesítménnyel a 61. helyen végzett a férfi íjászok pénteki rangsoroló versenyében a tokiói olimpián.

Tovább
12:00

Több mint 1900 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a szeptemberben induló új tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Tovább
10:00

Megteszik a szükséges lépéseket az Európai Unió intézményeinél.

Tovább
Sz 16:00

A felsőoktatásba jelentkezők mintegy háromnegyedét felvették valamilyen képzésre.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség