Romániában már több ideig minősülnek védettnek a betegségen átesettek

Romániában ezentúl három hónap helyett hat hónapig minősülnek védettnek azok, akik kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből.

   

Romániában eddig azok a betegségen igazoltan átesett emberek részesültek a beoltottakéhoz hasonló, a védettség nélkülieknél kedvezőbb utazási és gyülekezési feltételekben, akiknél legalább 14, de nem több mint 90 nap telt el a pozitív koronavírus-tesztjük óta. Az uniós digitális Covid-igazolvány július elsejei bevezetése után most Románia is áttért az európai gyakorlatra, és a hazai jogrendbe bekerül az úgynevezett "zöld útlevél" által elismert hat hónapos védettségi időszak.

A fertőzésből kigyógyultak hozzájárulását a koronavírussal szembeni közösségi immunitáshoz azt követően értékelték fel a román egészségügyi hatóságok, hogy az oltás általi immunizáció üteme az utóbbi másfél hónapban lelassult, és a beoltottak száma még mindig nem érte el a korábban június elsejei célkitűzésként meghatározott ötmilliós küszöböt. Eddig 4 millió 820 ezer embert oltottak be, és számuk naponta kevesebb mint tízezerrel növekszik.

Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltási kampány koordinátora szerint Romániában azért sikerült mégis leszorítani a fertőzési mutatókat, mert a - betegségen átesettekkel együtt - a közösségi immunitás valójában a 40-50 százalékot is elérheti. A koordinátor szerint a közegészségügyi hivatalok által regisztrált minden fertőzés mögött további 2-5 rejtőzködő vagy tünetmentes fertőzés állhat, tehát a betegségen átesettek valós száma többszöröse lehet annak az 1 millió 81 ezernek, ami a hivatalos statisztikában szerepel.

Gheorghita egy múlt héten közzétett felmérésre hivatkozva úgy értékelte: a nagyvárosokban háromszor, a kisvárosokban akár kilencszer annyian rendelkezhetnek természetes immunitással, mint ahány esetről tudnak az egészségügyi hatóságok. Ennek alapján a tisztségviselő úgy véli, hogy a nagyvárosokban, ahol az oltási hajlandóság is magasabb, a közösségi immunitás meghaladhatja a 60 százalékot.

Az oltásparancsnok azonban arra figyelmeztetett, hogy a kigyógyultak immunitása többnyire arra a vírusvariánsra korlátozódik, amellyel megfertőződtek, és nem nyújt védelmet az Európában rohamosan terjedő delta vírusmutációval szemben, amely annyira ragályos, hogy egyetlen beteg további hat-hét embert fertőzhet meg. Az oltás az egyedüli ellenszer a delta vírusvariánsra - hangsúlyozta a koordinátor.

A 19,3 milliós lakosságú Romániában ötven körül stabilizálódott a naponta diagnosztizált koronavírus-fertőződések száma, a járvány negyedik hulláma pedig még nem érte el az országot.

Forrás: MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-07-12 14:57:58

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség