Az influenzaoltás védhet a Covid-19 súlyos követkeményeitől

Derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.

   

A Miami Egyetem Miller orvostudományi karának munkatársa, Susan Taghioff és kollégái a több mint 70 millió páciens egészségi adatait tároló TriNetX adatbázist felhasználva különített el két csoportba több mint 37 ezer embert, figyelembe véve a Covid-19 súlyos lefolyását befolyásoló olyan tényezőket, mint az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a dohányzás, valamint a különböző egészségi problémák, úgy mint a diabétesz, az elhízás és a krónikus obstruktív tüdőbetegség.

A Klinikai Mikrobiológia és Fertőző Betegségek Európai Kongresszusán (ECCMID) bemutatott tanulmány egyebek között az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Németországból, Olaszországból, Izraelből és Szingapúrból származó páciensek adataira épült - olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon.

Az első csoport tagjai két héttel-hat hónappal azelőtt kaptak influenzaoltást, hogy Covid-19-etdiagnosztizáltak náluk. A második csoport tagjai ugyancsak Covid-19-cel küzdöttek, de nem kaptak influenzaoltást. A kutatók azt vizsgálták, hogy milyen arányban fordultak elő a betegséggel összefüggő súlyos egészségi következmények - összesen 15, köztük vérmérgezés, agyi érkatasztrófa, mélyvénás trombózis, akut légzési elégtelenség, kórházi, vagy intenzív osztályra való felvétel, valamint halálozás - a Covid-19 diagnosztizálását követő 120 napon belül a két csoport tagjainál.

Az elemzés szerint azok, akik nem kaptak influenzaoltást jóval nagyobb eséllyel - akár 20 százalék - kerültek intenzív osztályra. Nagyobb valószínűséggel (58 százalékkal nagyobb eséllyel) keresték fel továbbá a sürgősségit, 45 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki náluk vérmérgezés, 58 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedtek el agyi érkatasztrófát és 40 százalékkal nagyobb eséllyel mélyvénás trombózist.

A tanulmány készítői szerint eredményeik azt sugallják, hogy az influenzaoltás védelmet nyújt a Covid-19 számos súlyos következményével szemben. Hangsúlyozták, hogy további kutatásokra van szükség a lehetséges összefüggés megerősítésére és jobb megértésére - a jelenlegi elméletek többsége szerint az influenzaoltás "feljavítja" az ember vele született immunrendszerét - , de a jövőben az influenzaoltás segíthet nagyobb védelmet nyújtani az emberek számára azokban az országokban, ahol nem áll rendelkezésre elég vakcina az új típusú koronavírus ellen.

Forrás: MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-07-13 09:07:12

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség