A világjárvány és a béremelés sem állította meg Romániában az orvoselvándorlást

Tavaly is naponta hat orvos hagyta el az országot.

   

A koronavírus-járvány és az állami egészségügyi rendszerben 2018-ban bevezetett jelentős béremelés sem állította meg Romániában az orvoselvándorlást. 

A lapnak nem sikerült az orvosi kamarától megtudnia, hány orvos hagyta el a világjárvány első évében a román egészségügyi rendszert, következtetését abból vonta le, hogy tavaly 2173 romániai orvos váltotta ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges szakmai igazolást. A Hotnews elismeri: ez nem tükrözi az orvoselvándorlás pontos mértékét, de úgy véli, hogy senki sem vállalná a bürokratikus eljárás bonyodalmait, ha nem lenne eltökélt szándéka külföldön folytatni szakmai pályafutását.

Az egészségügyi tárca által közölt adatok szerint a 2018-as béremelés évében csak kis mértékben - a 2017-es 2794-ről 2312-re - esett vissza a külföldi munkavégzésre készülő orvosok száma, 2019-ban pedig minden korábbinál többen, 3015-en váltották ki az ország elhagyásához szükséges szakmai igazolást. Ehhez képest a tavalyi adat több mint 25 százalékos csökkenést jelent, de a Hotnews szerint ez távolról sem váltja be a béremeléshez fűzött reményeket.

A korábbi bukaresti szociálliberális kormány az egészségügyi alkalmazottak bérének jelentős emelésével próbált véget vetni 2018-ban az ország 2007-es uniós csatlakozása óta felerősödött orvoselvándorlásnak, amelynek következtében egy évtized alatt több mint 15 ezer orvos - a Romániában oklevelet szerzett orvosok mintegy negyede - hagyta el Romániát. Az intézkedés nyomán az állami szektorban dolgozó orvosok jelentős részének a bére megduplázódott.

A Hotnews által közölt területi bontás szerint az utóbbi két évben Bukarest és Temes megye veszítette a legtöbb, Calarasi és Kovászna megye a legkevesebb orvost.
Az orvosi kamara vezetői több ízben sérelmezték azt, hogy Románia gyakorlatilag a nyugati országok számára képezi az egyetemein oklevelet szerző orvosok felét. Az ország egyetemeinek az utóbbi években mégis sikerült valamelyest ellensúlyozniuk az orvoselvándorlás okozta szakemberhiányt.

A román statisztikai intézet adatai szerint a 19,3 millió lakosú Romániában 2019-ben 63 300 orvos praktizált, 2700-zal több mint egy évvel korábban. Mintegy 500-zal 17 ezerre emelkedett a fogorvosok és 450-nel 18 ezerre a gyógyszerészek száma.

Forrás:MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-07-14 12:46:44

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség