Plágium vagy nem? – Döntött a bíróság Balázs Kláriék plágiumügyéről

Nem kell kifizetniük az ötvenmilliós bírságot, de a közönség sosem hallhatja többet a Találd ki gyorsan a gondolatomat.

   

Még 2018-ban indított eljárást Henri Bratter, izraeli zeneszerző Balázs Klári ellen, mert az ő általa írt Tfila című szám dallamát használta fel a Korda házaspár a Találd ki gyorsan a gondolatom című zenéjükben, jogtalanul. A per kirobbanásáig nagyon sokat hallhatták a magyar emberek a zeneszámot, azonban azóta egyszer sem énekelték.

,,Sosem állítottuk, hogy mi írtuk. Bizonyítani tudom, hogy egy 2003-as readers digest kiadásban feldolgozásként szerepel. Bíztunk benne, hogy az ilyenkor szokásos módon, a szerzői jogvédő hivatalon keresztül megérkezik az engedély a feldolgozáshoz. Sajnos nem így történt.”

,,Megdöbbentett minket, hogy a semmiből előkerült ez az ember, és beperelt. A nyolcvanas évek elején egy rajongónk nyomta a kezünkbe a dalt azzal, hogy talán érdemes lenne foglalkoznunk vele. Meghallgattuk, és nagyon tetszett.” – Mondta az esetről Balázs Klári.

Azt is megtudhattuk, hogy az izraeli úriember első felbukkanásánál a Korda házaspár megpróbálta bíróságon kívül lerendezni vele az ügyet. Felajánlották, hogy kifizetik azt az összeget neki, amit ők jogdíjként kaptak a dalért, mert természetesen nem vitatják, hogy a dallam Bratter szellemi terméke. Az ötvenmilliós összeget nevetségesnek találja a házaspár, mert állításuk szerint köszönőviszonyban sincs a valós bevétellel.

A Fővárosi Törvényszék a per első fokú ítéletében elutasította a kért összeget, és ugyanannyit ítélt oda az izraeli férfinek, amennyit peren kívül is fizetett volna Balázs Klári. Ezzel nem elégedett meg a sértett, így másodfokra vitte az ügyet, de ismét elutasították keresetét.

„Megnyugvással tölt el, hogy a bíróság is úgy gondolta, irreális, amit az izraeli zeneszerző kért. A keresetét elutasították, ezzel is igazolva, hogy nem plagizáltam. Remélem, ezt is megírják majd azok az újságok, amelyek lopással vádoltak.” - mondta Balázs Klári.

A Korda házaspár alig várta, hogy lezáródjon az ügy. Bár Henri Bratter távozott pervesztesként, mégis úgy érzik, hogy az igazi vesztes a magyar közönség, ugyanis imádták ezt a dalt, de soha többet nem énekelhetik el újra.

Az esetről Korda György így nyilatkozott:
„A per lezárult, a férfi pervesztes lett. Megvártuk, amíg végérvényesen befejeződik, mert addig nem mondhattunk el minden részletet: Ez a férfi nemcsak a dal szerzőjeként akarta magát feltüntetni, hanem az átdolgozás zeneszerzőjeként. Ez nonszensz.”

Kép forrása: TV2


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-07-15 10:13:11

További híreink

09:05

Zsinórban a harmadik Pixar-filmet költöztetik a Disney+-ra. Mozi kontra streaming, üzlet kontra művészet, sokadik menet.

Tovább
Cs 08:55

Nincs megállás az e-kereskedelem bővülésében.

Tovább
Sz 08:52

A covid-19 elleni vakcinákban használt mRNS-technológia terén végzett úttörő kutatásaiért, az orvostudomány radikális átalakításához való hozzájárulásáért tünteti ki a Solvay vegyipari konszern Karikó Katalint, az SZTE kutatóprofesszorát, a University of Pennsylvania adjunktusát. A 300 ezer euróval járó Science for the Future Solvay-díjat 2022. március 29-én Brüsszelben, a belga király jelenlétében adják át.

Tovább
K 10:43

A tavaly májusi adatokhoz képest szürkehályog-műtétre közel hatezerrel többen, míg csípőprotézis-operációra kétszer annyian várakoznak jelenleg.

Tovább
Sz 08:31

Az ír kormány döntése az italkereskedésekben, vegyesboltokban és az áruházakban értékesített alkoholt is érinti.

Tovább
Sz 08:29

A nagy kérdés az, zavar lehet-e az Adidas- és a Nike-termékek piacán?

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség