Ferenc pápa ismét a Vatikánban tartotta beszédét

Együttérzését fejezte ki az árvíz sújtotta európai országok lakosságának.

   

Együttérzését fejezte ki az árvíz sújtotta európai országok lakosságának, valamint békét és párbeszédet szorgalmazott a kubai társadalomnak Ferenc pápa, aki kórházi kezelése után először tartotta meg ismét a Vatikánban szokásos vasárnap déli beszédét.

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét. Egy hete a római Gemelli kórház tizedik emeleti balkonjáról beszélt, ebben a kórházban hajtottak végre a pápán tervezett műtétet divertikuláris vastagbélszűkület miatt július 4-én. Az egyházfő az Úrangyala-imádságot kísérő szavaiban szolidaritását fejezte ki Németország, Belgium és Hollandia "katasztrofális áradás" sújtotta lakosságának.

Ferenc pápa csatlakozott a Dél-Afrikai Köztársaság püspökeinek felhívásához, mellyel a helyi egyház békét, a rászorulók segítését, valamint a pandémia miatt kialakult egészségügyi helyzet megfelelő kezelését sürgette. A katolikus egyházfő együttérzését fejezte ki a "szeretett kubai népnek a jelenlegi nehéz időszakban", miután az országban kormányellenes tüntetések zajlottak. Ferenc pápa azt mondta, imádkozik, hogy a szigetországban a béke, a párbeszéd, a szolidaritás és a minél igazságosabb és testvéribb társadalom kerekedjen felül. Ferenc pápa 2015 szeptemberében látogatott Kubába, majd onnan az Egyesült Államokba.

Ferenc pápa a nyári szabadságról is beszélt. Úgy vélte, hogy az igazi pihenés a "minden áron történő teljesítéstől, a munka diktálta rohanástól" való kikapcsolódást jelenti. "Tanuljunk meg megállni, kikapcsolni a mobiltelefont és a másik szemébe nézni, gondozzuk a csendet, csodáljuk a természetet, és regenerálódjunk az Istennel való párbeszédben" - mondta Ferenc pápa.

Az egyházfő a nyári pihenését a Vatikánban tölti kórházi kezelése után. Augusztus 4-ig csak vasárnapi beszédeit tartja meg, utána a szerdai általános audienciák is újraindulnak.

Forrás: MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-07-19 09:02:30

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség