Összecsapások voltak Jeruzsálemben a muzulmán hívők és a rendőrség között

Az eset a zsidó Szentély pusztulásának emléknapján történt.

   

Vasárnap reggel a muzulmán hívők elbarikádozták magukat az Al-Aksza mecset mellett, hogy megakadályozzák a zsidó látogatók érkezését. A rendőrség tömegoszlató eszközökkel, köztük gumilövedékekkel űzte el a jelentésük szerint feléjük köveket dobáló palesztinokat.

Később több mint ezer zsidó látogató lépett a Templom-hegyre, ahol a zsidók első és második Szentélye állt, amelyet ezen a napon romboltak le i.e. 586-ban a babiloniak, majd i.sz. 70-ben a rómaiak.

A palesztin média szerint több palesztin aktivistát őrizetbe vettek a rendőrséggel történt összecsapások után. A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász elítélte és veszélyesnek nevezte az izraeli eszkalációt.
A Szentély pusztulásának évfordulója, tisa beáv a zsidó vallás legfontosabb böjt- és gyásznapja. Az egykori zsidó Szentély helyén a középkor óta az Al-Aksza mecset áll, az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helye.

A reggeli összecsapások után Naftali Bennett miniszterelnök helyzetértékelő megbeszélést folytatott Omer Barlev belbiztonsági miniszterrel és Kobi Sabtai rendőrfőkapitánnyal. A tanácskozáson a miniszterelnöki hivatal közleménye szerint a zsidók Templom-hegyi látogatásának folytatása és rend biztosítása mellett döntött.
Az egyezmények szerint a Templom-hegyet, arab nevén a Haram al-Sarifot muzulmánok felügyelik, de a biztonsági kérdésekért az izraeli rendőrség felel. A zsidóknak szabad látogatni, de tilos imádkozni ezen a helyen.

Május közepén a Templom-hegyen történt összecsapások vezettek az Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász szervezet közötti Falak őrzői hadművelethez. Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta el Jordániától Kelet-Jeruzsálemet, ahol az óváros és benne a Templom-hegy található.

Forrás:MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-07-19 09:14:01

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség