Csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon

Mintegy 40 milliárd forintos beruházás részeként épül a filmpark.

   

Astra Filmland néven 50 hektáros területen csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon egy több ütemben megvalósuló, mintegy 40 milliárd forintos beruházás részeként - tájékoztatta a filmpark kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-t.

A közlemény szerint az M3-as autópálya mogyoródi leágazásánál, a már ma is működő Astra Filmstúdió mellett megvalósuló filmparkban a Magyarországra érkező nemzetközi stábok koncentráltan, egy helyszínen férhetnek majd hozzá a filmgyártáshoz szükséges kiegészítő szolgáltatásokhoz: lesznek építészműhelyek, eszközkölcsönzők, jelmezraktár és utómunka-stúdió is. A filmparkban mélyvizes medencés stúdió is épül, amely Magyarországhoz legközelebb az angliai Pinewood Studiosban érhető el - hangsúlyozzák a közleményben.
A fejlesztési tervekben szerepel még látogatóközpont, angol nyelvű filmes képzés. A tervek szerint a stúdió a legmodernebb igényeknek megfelelő egészségügyi és zöld szabványoknak is megfelel majd.

A beruházás több fázisban valósul meg, a már ma is működő Astra 1 mellett két hónapon belül nyitja meg kapuit az Astra 2, majd egy újabb szakaszban készülhet el a harmadik és a negyedik fejlesztési ütem, amelyekben a tervek szerint elérhető lesz a repülőgépes forgatásokhoz alkalmas speciális műterem, egy komplex digitális műterem, valamint moduláris backlot, azaz külsődíszlet-technológia.

A magyar befektetők fejlesztésével megvalósuló beruházásnak köszönhetően Európa egyik legnagyobb filmgyártói kapacitása épülhet fel és ezáltal Budapest megerősítheti előnyét a régió többi filmes központjával szemben - mutatnak rá a közleményben, amely szerint jelenleg a hazai kapacitások csaknem 100 százalékban foglaltak, a magyar műtermek és filmgyártó cégek válogathatnak a megrendelők között és kénytelenek megkereséseket visszautasítani.

Rajna Gábor producert, ötletgazdát is idézi a közlemény, aki elmondta: már most több jelentős amerikai produkció érdeklődik a helyszín iránt.

Forrás: MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-07-28 11:20:04

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség