Meghalt Ukrajnában az első beteg, aki a delta variánssal fertőződött meg

Helyi médiumok jelentették szerdán.

   

Meghalt Ukrajnában az első beteg, aki a koronavírus erősen fertőző, először Indiában megjelent delta variánsával fertőződött meg - jelentették szerdán helyi médiumok.

Az egyik ukrán televízió értesülése szerint Kijevben hat betegnél erősítette meg a laboratóriumi vizsgálat, hogy delta variánssal fertőződtek meg. Közülük négyen megbetegedésük előtt Oroszországban jártak, egyikük belehalt a fertőzés szövődményeibe. A betegek 30-40 év közöttiek.

Orvosok jelezték, hogy a járvány fellángolása várható, mert a Kijevi Rusz megkeresztelésének évfordulóján sok helyütt körmenetet tartottak, amelyen sok, Oroszországból érkezett hívő vett részt. A kijevi Olekszandrivszka kórház igazgatójának szavai szerint mindenki, aki Oroszországból érkezik és koronavírussal fertőzött, már a delta variánst hordozza.

Volodimir Zelenszkij elnök szerdán ugyanakkor bírálta az ukrán főváros vezetését, amiért nem adott ki a járvánnyal kapcsolatos figyelmeztetést a keddi körmenetek résztvevőinek. Az elnök szavai szerint 55 ezren vettek részt a Moszkvához hű ukrán ortodox egyház által szervezett körmeneteken Kijevben, főként idős emberek, akiknek zöme még védőmaszkot sem viselt.

Kijevben eközben már újabb zárlat bevezetésére készülnek. A Sztrana hírportál értesülése szerint a főváros vezetése már értesítette a vállalatokat, hogy küldjék el az adatait azoknak az alkalmazottaknak, akiknek szükségük lesz speciális igazolványra a közösségi közlekedés igénybe vételéhez. A korábbi szigorított korlátozások idején az ukrán fővárosban csakis ilyen igazolványokkal lehetett használni a közösségi közlekedési eszközöket.

Ukrajnában szerdára kismértékben gyorsult a járvány terjedése, megközelítve a múlt hét hétköznapjainak átlagát. A hivatalos adatok szerint az elmúlt napon 717-tel 2 250 061-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az elhunytaké 15-tel 52 891-re emelkedett, míg egy nappal korábban 27-en haltak meg. Eddig 2 185 339-en gyógyultak meg, ugyanakkor az aktív betegek száma tovább nőtt, 243-mal 11 831-re.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-ei kezdete óta 3 264 715-an kapták meg valamely védőoltás első, 1 817 211-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Kedden 143 328 embert oltottak be az országban.

Forrás: MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-07-29 09:28:32

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség