Hazugság volt az ivermectin mellett érvelő legnagyobb kutatás

A kutatók rájöttek, az egyik elemzett nagy kísérlet adatait meghamisították.

   

 Július 6-án metaanalízist készítettek az ivermectinnel kapcsolatos eddigi kutatásokból, amelyekből az derült ki, hogy 56 százalékkal csökkentette a mortalitást a vegyületet tartalmazó gyógyszer a koronavírus esetében. A probléma csak az, hogy a kutatók rájöttek: az egyik elemzett nagy kísérlet adatait meghamisították. Így megint az a konklúzió, hogy az ivermectin nem csökkenti a koronavírus általi halálozást – írja az IFL Science.

Az Infectious Diseases tudományos folyóiratban megjelenő korrekció szerint a probléma egy preprinttel volt, ami már alapvetően érdekes – hiszen metaanalízishez általában lektorált tanulmányokat szoktak elemezni. A preprint közvetlenül plagizált ivermectinnel kapcsolatos sajtóközleményekből és újságcikkekből, a szerző csak szinonimaszótárat használt ahhoz, hogy megváltoztasson egy-két szót bennük. Ekkor kezdtek el gyanakodni arra, hogy az adatokban is lehetnek hibák: kiderült, hogy a nyers adatok nem egyeztek a véglegesekkel, és az ivermectinnel kezelt csoport halálozását a szerzők mintegy 50 százalékkal csökkentették.

A probléma az, hogy az egyébként Egyiptomban készült, Dr. Ahmed Elgazzar nevével fémjelzett kutatás olyan nagy, hogy a szóban forgó metaanalízis eredményeit jelentősen befolyásolta. Nem ez volt az egyetlen metaanalízis egyébként, ami felhasználta Elgazzar kutatását, a másik is fals eredményeket hozott miatta – írja a The Guardian.

A preprint a Research Gate nevű, preprinteket gyűjtő portálon jelent meg tavaly novemberben, a mai napig nem lektorálták. A szerző a Benha Egyetem kutatója, de sem az egyetemtől, sem a szerzőtől nem sikerült eddig választ kapniuk azoknak, akik észrevették a ferdítéseket. Az egyik első, akinek feltűnt a probléma, egy londoni orvostanhallgató, Jack Lawrence volt, aki házi feladatban kapta a projektet a diplomájára való felkészülés során.

Az IFL Science szerint az adathamisítás valószínűleg szándékos volt, hiszen a résztvevők közül 79 embernek volt szemmel láthatóan kitalált az orvosi papírja, úgy, hogy a szerző csupán néhány adatot változtatott meg abból a célból, hogy ne legyen annyira egyértelmű a csalás. A szerző azt állította, hogy 2020. június 8. és szeptember 20. között végezték a vizsgálatot, azonban a később meghalt betegek többségét kórházba vitték, és a nyers adatok szerint június 8. előtt elhunytak.

Az egyiptomi preprint volt az egyik legnagyobb és legtöbbet idézett ivermectin-párti kutatás, kérdéses, hogy a többi preprintet is meg fogják-e vizsgálni ennyire alaposan.

Forrás: 24.hu

Fotó: LUIS ROBAYO / AFP


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség