Sok cég a jutalmakon spórol

A koronavírus-járvány sok munkaadó jutalmazási rendszerére is hatással volt, a dolgozók kisebb arányban részesülnek béren kívüli jutalomban, mint a járványhelyzet előtt.

   

 Míg 2015-ben a munkavállalók 47 százaléka, 2021-ben már 56 százaléka nyilatkozta, hogy nem jár számára a fizetésen és a cafeterián felüli bónusz – közölte a Profession.hu az MTI-vel.

Az állásportál online, reprezentatív felmérését a 18-69 év közötti internetezők körében végezte, a vizsgálat eredményeit összehasonlították a korábbi, 2015-ös felméréssel.

Azok a munkavállalók, akik valamilyen formában részesülnek bónuszban, általában csak extra teljesítmény mellett kapnak pénzt jövedelmükön felül. A megkérdezettek 41 százaléka nyilatkozta, hogy magas, 21 százalékuk pedig, hogy kimagasló teljesítmény szükséges a többletjuttatáshoz. A jutalmazásban részesülő munkavállalók 39 százaléka egy havi fizetésének megfelelő vagy annál magasabb, 36 százalékuk ennél alacsonyabb díjat vár, 8 százalékuk pedig valamilyen tárgyi juttatásra számít éves prémiumként.

A felmérésből az is kiderült (ami a 2015-öst vetette össze a mostani állapotokkal), hogy a jutalékban, bónuszban, jutalomban részesülő munkavállalók csaknem fele szerint indokolt lenne javítani a jutalmazási rendszeren: 42 százalékuk örülne kidolgozott jutalékfizetési struktúrának. A válaszadók 12 százaléka elégedetlen munkahelye jutalmazási rendszerével, mindössze 16 százalékuk elégedett és 9 százalékuk szerint nem is szükséges a jutalékfizetési rendszer.

Míg 2015-ben a férfiaknak és a fiatalabb dolgozóknak nagyobb arányban volt lehetőségük bónusz megszerzésére, az idei évre a kor és nem helyett sokkal inkább az iskolai végzettség vált a jutalmazás meghatározó szempontjává. A havonta biztosított bónuszban jellemzően az alapfokú végzettséggel rendelkezők részesülnek, míg a felsőfokú végzettségűeknél az évente kifizetett díj a megszokott jutalmazási forma.

Forrás: 24.hu

Fotó: MARJAI JÁNOS / 24.HU


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2021-08-27 09:45:30

További híreink

09:45

Várszegi Gábor ingatlanos cégétől egy európai befektetési alap vásárolta meg a Fotex Plázát az Mfor szerint.

Tovább
09:43

A minőségre viszont várhatóan nem lesz panasz, bár sok múlik majd a borászok szakértelmén.

Tovább
09:39

A munkájukat elveszítő fiatalok 37 százaléka a járvány miatt vált állástalanná. Bár 17 százalék azóta már talált állást, 20 százalék még mindig álláskereső.

Tovább
Cs 08:22

A teljes korszerűsítés a tervek szerint 2022-ben fejeződik be.

Tovább
Sz 08:38

Elkezdődött a Stonehenge restaurálása, mint sok másnak, a klímaválság ennek az ősi építménynek sem tett jót.

Tovább
Sz 08:31

Mintegy 15 milliárd forint értékű beruházással bővíti kisállateledel-gyárát a Mars. A Csongrád-Csanád megyei üzem jelenleg 1000 főnek ad munkát, és 50 országba szállítja termékeit.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség