Népszava: Bezár az Antall József Tudásközpont

A kormány szeptember végén jelezte, hogy nem ad több pénzt a szerveztetnek.

   

 „Átszervezési folyamatok zajlanak”, az alapítvány 2022-es működésével és jövőjével kapcsolatos tájékoztatást „a későbbiekben tudunk csak nyújtani” – válaszolta a Népszava megkeresésére Antall-Horváth Veronika, az Antall József Tudásközpont igazgatója. A lap azért fordult hozzá, hogy megtudja: igaz-e forrásaik állítása, amely szerint legkésőbb január 1-jével zárnak.

A Népszava szerint a tudásközpont az idénre tervezett programjait még megtartja, gyakornoknak vagy a korábban ott futó ösztöndíjprogramra azonban már nem lehet jelentkezni a honlapjuk szerint.

Hogy az Antall József Tudásközpontot nem támogatja tovább közpénzzel a kormány, azt a szeptember 29-i kormányinfón jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: a szervezet gazdálkodása a törvényi kritériumoknak megfelelt, de a jó erkölccsel nehezen összeegyeztethető kifizetések történtek.

Gulyást azután kérdezték erről, hogy a Direkt36 részletesen feltárta az Antall József szellemi örökségét gondozni hivatott műhely működési anomáliáit. Mint kiderült, csak a néhai miniszterelnök fiának, Antall Péternek, a szervezet vezetőjének személyi kiadásaira több tízmillió forint ment el, s az eddig több milliárd forint közpénzzel megtámogatott alapítvány kasszája gyakran kiürült, az alkalmazottaknak többször heteket-hónapokat kellett várniuk a fizetésükre.

Miután kiderült, hogy mire költötték a közpénzt, az intézet több vezetője is lemondott, köztük a kuratórium elnöke, Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő, biztonságpolitikával foglalkozó elemző is.

forrás: hvg.hu

kép forrása: hvg.hu


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség