Részlegesen lezárták a világ legnagyobb kikötőjét

A nagy kérdés az, zavar lehet-e az Adidas- és a Nike-termékek piacán?

   

 Ningbo nemcsak Kína, de a világ legforgalmasabb kikötőjévé is vált az elmúlt években – írja a pekingi Global Times. A lezárás előzménye az, hogy néhány Covid-esetet regisztráltak Ningbo egyik városrészében. Kína ragaszkodik a zéró tolerancia elvéhez a koronavírussal kapcsolatban – különösen most, amikor a február elején kezdődő téli olimpiára készülődnek. A lezárt körzetben több gyár is működik, amelyeket le kellett állítani a zárlat miatt.

 


A hatóságok igyekeznek csökkenteni a zárlat következményeit: más helyekről kamionsofőröket és rakodómunkásokat irányítottak át Ningbo kikötőjébe.

A Shenzou International, amely az Adidas és a Nike fontos kínai beszállítója, alaposan felkészült a helyzetre. Egy kínai szakértő úgy nyilatkozott a Global Timesnak, hogy a Shenzou International át tudja csoportosítani úgy a termelést a különböző gyárai között, hogy fontos exportérdekek ne kerüljenek veszélybe. Csen Csing, a Technológiai és Stratégiai Kutató intézet igazgatóhelyettese szerint a Covid-járvány idejére már előre kidolgoztak egy tervet, amelyet a lezárások idején alkalmazni lehet. Nemcsak a termelést, de a szállítást is át tudják irányítani, vagyis a részleges zárlat által sújtott Ningbo helyett, ehhez más kikötőket keresnek Kína keleti tengerpartján. Az Adidas és a Nike emiatt nem fog lemondani a kínai beszállítókról – zárja cikkét a Global Times.

Forrás: hvg.hu

Fotó: hvg.hu


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség