Karanténbuli miatt remeg Boris Johnson széke

A brit kormányfő hivatalában pont akkor tartottak partit, amikor egész Anglia zárlat alatt volt. Johnson bocsánatot kért, de az eset a Konzervatív Párt tagjait is felháborította, akik megvonhatják tőle a bizalmat.

   

"Egy ilyen hihetetlenül mozgalmas időszak után úgy gondoltuk, jó lenne kihozni a legtöbbet a gyönyörű időjárásból, és ezen az estén elfogyasztani néhány italt a 10-es szám kertjében. Kérjük, csatlakozzatok 18 órától és hozzatok magatokkal piát!"

Ez a levél egy átlagos munkahely meghívója is lehetne egy kis munkaidő utáni italozgatásra, mégis óriási botrányt kavart Nagy-Britanniában. A 10-es szám ugyanis a brit miniszterelnök hivatalára utal, az emailt pedig 2020. május 20-án küldte ki Boris Johnson kormányfő személyi titkára, Martin Reynolds – akkor, amikor a britek a szigorú lezárások miatt egy időben csak egyetlen olyan személlyel találkozhattak, akivel nem éltek egy háztartásban, ráadásul csak szabad téren, két méteres távolságot tartva.

Ehhez képest a Downing Street 10-ben aznap a mintegy száz meghívottból negyvenen vettek részt a laza hangulatú kerti partin, teljesen szembemenve a lezárásra vonatkozó előírásokkal. Johnson kabinetjében már nem ez az első ilyen eset, érte is kritika bőven, most azonban úgy tűnik, hogy a Konzervatív Párt számos tagjánál végleg betelt a pohár.

Munka vagy szórakozás?
A botrányt hétfőn az ITV kereskedelmi csatorna robbantotta ki, bár az ominózus bulira már Dominic Cummings, Johnson korábbi főtanácsadója is utalt a blogjában. Cummings január 7-i bejegyzésében először egy 2020. május 15-i eseményre tért ki, amelyről azt mondta, hogy az újságok azt évesen minősítették bulinak. Valójában – állította –, arról volt szó, hogy a miniszterelnöki hivatal dolgozói a kertben tartottak munkamegbeszéléseket, ahogy az abban az időszakban (áprilistól augusztusig) gyakori volt, mert a járvány miatt, amikor csak lehetett, szabadtéri munkavégzésre ösztönözték a munkatársakat. Dominic Raab miniszterelnök-helyettes pedig kijelentette, hogy mivel öltönyben voltak az emberek és a munkahelyükön munkáról beszéltek, ezért nem minősült szabályszegésnek.

Azonban, hívta fel a figyelmet Cummings, öt nappal később valóban volt egy buli Johnson hivatalában, mégpedig az, amelyet Martin Reynolds szervezett. Bár az ITV által leközölt meghívóban az állt, hogy „a távolságtartást figyelembe vevő” rendezvényről van szó, mivel kettőnél több háztartás tagjai vettek részt rajta, egyértelműen megszegték a járványügyi előírásokat. Ráadásul, jegyzi meg az ITV, a buli előtt egy órával az akkori kulturális miniszter hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy tartsák be a lezárásokat.

A fő kérdés persze az volt, hogy Boris Johnson, illetve a felesége (akkor még csak a barátnője) részt vett-e a bulin, és ezt a kérdést a kormányfő szerdán meg is válaszolta a parlamentben.

Johnson azt mondta, valóban részt vett a rendezvényen, de ő azt hitte, hogy egy munkával kapcsolatos eseményről van szó, és 25 perc után ott is hagyta. Ezzel együtt bocsánatot kért, mondván tudja, milyen sok fájdalom érte a családokat. Hozzátette, hogy most már utólag belátja, hogy fel kellett volna oszlatnia a rendezvényt, de mindenkit arra kért, hogy várják meg, amíg véget ér a hivatalos vizsgálat.

Egy kis karácsonyi buli, egy kis italozás
A két, 2020. májusi esemény mellett azonban voltak más, gyanúsnak minősíthető esetek is, ahogy az a Politico összeállításából kiderül. Néhány hónappal később, november 13-án este belső konfliktusok következtében kirúgták Dominic Cummingsot – éppen akkor, amikor Cummings szerint buli volt Johnson lakásában. A kormányfő előbb tagadta, hogy lett volna bármilyen parti, később azonban, a parlament alsóházában már azt mondta, hogy bármi is történt, biztos benne, hogy betartották a szabályokat.

November 25-én a pénzügyminisztériumban volt egy szűk körű italozgatás, két nappal később viszont már az egyik kormányfői tanácsadó, Cleo Watson búcsúztatásakor nagyjából 40-50 ember tömörült össze egy közepes méretű teremben. A Guardian szerint Boris Johnson még a bulin tartott beszédében is megemlítette, hogy milyen szorosan vannak.

Decemberben az oktatási minisztérium büféjében tartottak összejövetelt, akkor, amikor a különböző háztartások közötti, beltéri társadalmi érintkezés tiltott volt Angliában. A hónap közepén a hírek szerint Simon Case irodájában volt egy 15-20 fős összejövetel, miközben eredetileg pont Case-t bízták meg azzal, hogy vizsgálja ki a kormányzati partikról szóló híreket. Karácsony előtt tíz nappal a Konzervatív Párt londoni irodájában is tartottak egy bulit, a közlekedési minisztériumban pedig még tánc is zajlott a sajtóértesülések szerint. Fontos tudni, hogy ebben az időszakban Londonban egyáltalán nem lehetett beltérben másokkal találkozni és mindenkit arra kértek, hogy ha tehetik, dolgozzanak otthonról.

A 2020-as évet aztán a kabinetiroda és a Downing Street 10. is céges karácsonyozással zárta. Előbbi egy karácsonyi kvízjátékot szervezett, amelyen a hivatalos tájékoztatás szerint mindenki az asztalánál ülve, vagyis virtuálisan vett részt. A miniszterelnöki hivatal esetében azonban másról volt szó: a Daily Mirror értesülése szerint a nagyjából negyven munkatárs alkoholt is fogyasztott, miközben az ország nagy része kénytelen volt otthon ülni. Még videó is készült arról, hogy Johnson egyik tanácsadója, Angela Stratton azon viccelődik, hogy buli volt a Downing Streeten, és volt sajt meg bor. A videó nyilvánosságra kerülése után pár nappal, 2021. december 7-én Stratton lemondott.

Nem találok szavakat arra, mennyire dühös vagyok
A mostani eset rendesen kiborította a parlamenti képviselőket, pártoktól függetlenül. A Demokratikus Unionista Párt képviselője, Jim Shannon kedden könnyek között beszélt arról a parlamentben, hogy miközben a kormányfői hivatalban, a lezárás szabályait megszegve partiztak, addig az ő anyósa egyedül halt meg a kórházban, mert az emberek még csak el sem búcsúzhattak személyesen a szeretteiktől.

Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője szerdán nem fogadta el Johnson bocsánatkérését. Mint mondta, Johnson először azt mondta, hogy nem voltak partik, aztán amikor nyilvánosságra került Stratton videója, Johnson azt mondta, nem vett részt a partin, most pedig azt, hogy mégis ott volt. Starmer szerint a brit kormányfő félrevezette a parlamentet és ezzel megsértette a szabályokat.

A Guardian összeállítása szerint egy sor konzervatív parlamenti képviselő fejezte ki felháborodását, mások pedig bocsánatkérésre szólították fel a kormányfőt. Douglas Ross, a skót konzervatívok vezetője korábban kijelentette, hogy amennyiben Johnson részt vett a karácsonyi bulin, megvonja tőle a támogatását. A bizalmatlansági indítványt 54 alsóházi képviselő kezdeményezheti.

Johnny Mercer korábbi miniszter „megszégyenítőnek” nevezte az esetet, egy másik egykori tárcavezető, Caroline Nokes pedig úgy fogalmazott:

Nem találok szavakat arra, mennyire dühös vagyok amiatt, hogy a Downing Streeten láthatóan eluralkodott »a bort isznak és vizet prédikálnak« attitűd.

Az ügyben felmerül a rendőrség felelőssége is. Ugyancsak a Guardiannek nyilatkozott Robert Quick korábbi helyettes rendőrfőnök is, aki azt mondta, hogy a Downing Street kertjét rendőrök felügyelik, ezért az ember azt gondolná, hogy a hatóságok tudomást szereztek arról, hogy mi zajlott ott. Egy ilyen érzékeny helyszín különleges bánásmódot igényel, de ez még nem jelenti azt, hogy meg lehet szegni a szabályokat – tette hozzá Quick.

A brit sajtó szerint egyre nagyobb a nyomás Johnsonon, és egyes konzervatív képviselők szerint, egy esetleges bizalmatlansági indítványt követően, hónapokon belül távozhat hivatalából – ráadásul már egy lehetséges utód is felmerült Rishi Sunak pénzügyminiszter személyében. Mindenesetre Johnson a lemondását firtató kérdésekre azt ismételgette szerdán az alsóházi képviselőknek, hogy várják ki a vizsgálat végét.

Forrás: 24.hu
Kép: Tayfun Salci / Anadolu Agency / AFP


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2022-01-13 08:49:35

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség