Szijjártó: A nemzetközi közösségnek az ukrajnai béketeremtésre kellene összpontosítania

A nemzetközi közösségnek az ukrajnai háború eszkalációját kockáztató törekvések helyett végre azokat az intézkedéseket kellene előtérbe helyeznie, amelyek segítik a béke elérését az országban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szlovéniában.

   

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Bledi Stratégiai Fórum megnyitóját követően úgy nyilatkozott, hogy a már több mint fél éve zajló fegyveres konfliktus súlyosan negatív következményekkel jár az egész kontinens számára, például a gazdaság és az energiaellátás területén.


„Mivel mi itt élünk a háború fizikai, földrajzi közelségében és szomszédságában, minket az átlagos európai hatásnál is jobban sújtanak a háború negatív következményei, ezért nekünk Magyarországon, Közép-Európában elementáris érdekünk, hogy minél előbb béke legyen” – szögezte le.

„Azt sürgetjük, hogy a nemzetközi közösség végre azon intézkedéseket, döntéseket helyezze előtérbe, amelyek segítenek a béke elérésében, és végre szoruljanak háttérbe azok a törekvések, amelyek a háború eszkalációját, további folytatását, ne adj’ Isten kiterjedését kockáztatják” – mondta.

Szijjártó Péter ennek kapcsán világossá tette: a kormány továbbra sem szállít fegyvereket, nem is engedélyezi fegyverek közvetlen átszállítását és még csak tárgyalni sem hajlandó az esetleges újabb energetikai szankciókról.

Úgy vélekedett, hogy az elrendelt büntetőintézkedések nem járulnak hozzá a béke gyors eléréséhez és sokkal jobban sújtják Európát, mint Oroszországot.

A miniszter szavai szerint ezért inkább a mihamarabbi béketeremtésre kellene fókuszálni, ehhez pedig közvetlen párbeszédre lenne szükség a háborús felek között, ezért a megfelelő tekintéllyel rendelkező országoknak, nemzetközi szereplőknek adott esetben közvetítőként kellene fellépniük.

„Ugyanis ha a szankciók politikája folytatódik, ha továbbra is a háború eszkalációja irányába mutató fejlemények történnek, akkor Közép-Európa nagyon rosszul fog járni, és ezt mi el akarjuk kerülni” – jelentette ki.

forrás – hirado.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség