Tudományos igazolás: gyengébb a kínai Covid-vakcina, de hatékony

Falus András immunológus tisztázta a helyzetet, és mondta el az InfoRádióban, mit csináljon most, aki korábban Sinopharm oltást kapott.

   

Július végén megjelent a kormányzat által is támogatott magyarországi vakcinahatékonysági vizsgálat harmadik része. Az eredményeket viszont Magyarországon nem kommunikálták, arra a Telex bukkant rá egy nemzetközi tudományos lapban.


A Müller Cecília és Kásler Miklós által is jegyzett cikk szerint a kínai Sinopharm vakcina alapoltásként és emlékeztető vakcinaként is a többinél jellemzően gyengébben teljesített.

Falus András immunológus szerint azonban pánikra nincs ok, a Sinopharm egy működő oltás, de érdemes lehet egy emlékeztető RNS-vakcinát kérni hozzá.

“Nem az derült ki, hogy a Sinopharm egy rossz vakcina, és ezt hangsúlyozni szeretném.

Ne essünk át a ló túlsó oldalára! Egy több millió emberen kipróbált vakcináról van szó, de igen, egyértelmű, hogy a Sinopharm vakcina az oltott emberek között rövidebb ideig és kisebb mértékben hatékony, mint például a Pfizer vakcina. De azért működik” – ecsetelte Falus András.

Elmondta, történtek a Sinopharmmal, sőt az orosz Szputnyik vakcinával is bizonyos olyan politikai meggondolások, amelyek nagyon nem voltak szakmaiak, ilyen volt a kínai oltás esetében, hogy maguk a kínaiak figyelmeztettek, hogy nem próbálták ki a vakcinájukat, ezzel szemben Magyarországon az idősotthonokban bőven 65 év felettieknél alkalmazták, emiatt a halálozási szám is jelentősen több volt.

“Azonban azt hangsúlyoznom kell, hogy a halálozás az oltatlanok között volt a legnagyobb.

Az oltatlansághoz képest a Sinopharm vakcina egy megbízható gyógymód volt,

ami ha nem lett volna más, egyértelműen azt kellett volna választani.”

Hogy most mi a teendőjük azoknak, akiknek kínai oltásuk van, arról Falus András azt mondta, a 65 év felettiek mindenképp menjenek újabb vakcináért ősszel, de azért “meg lehet nyugodni” abban, hogy bizonyos mértékig hatásos vakcinát kaptak.

“Ha valaki negyedik vagy ötödik vakcináért jelentkezik, javaslom, hogy RNS alapú vakcinát kérjen” – hívta fel a figyelmet.

Azt is hangsúlyozta, rövid időn belül piacra kerül egy olyan vakcina, amely együttesen ad védelmet a vuhani, a brit és az omikron koronavírus-variáns ellen.

“Ha fél éven belül kapta valaki a harmadik vagy negyedik oltását, várja meg ezt a kombinált oltást” – nyomatékosította Falus András.

Nyitókép: MTI/Vajda János

forrás – infostart.hu


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség