Iskolatej – Kiegyenesíti a kérdőjeleket az Agrárminisztérium

Nem marad pénz nélkül sem ez, sem az iskolagyümölcs-program.

   

Az iskolatej és az iskolagyümölcs program a 2022/2023. tanévben is folytatódik, a kormány továbbra is biztosítja az ehhez szükséges nemzeti forrást – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.


A közleményben kiemelték: a baloldali sajtóban megjelent álhírekkel szemben több százezer gyermek jut friss tejtermékhez és gyümölcshöz az iskolatej-, valamint az iskolagyümölcs- programokon keresztül, amelyekhez a kormány ebben a tanévben is biztosítja a szükséges forrást.

A program elsődleges célja, hogy a felnövekvő generációkban kialakítsa az egészséges táplálkozási szokásokat, a rendszeres tej- és tejtermékfogyasztás, valamint a zöldség- és gyümölcsfogyasztás iránti igényt, ezáltal csökkentve a túlsúly, az elhízás és az ezekhez kapcsolódó betegségek korai kialakulásának kockázatát – írták.

Az iskolatej program Magyarország Európai uniós csatlakozásakor, 2004-ben indult el. A kezdeményezés bevezetésekor első körben csak az általános iskolások számára volt biztosított az iskolatej, majd lehetőség nyílt az óvodások és középiskolások ellátására is. A program részeként az egészséges élelmiszereken kívül játékos formában hívják fel a tanulók figyelmét az egészséges táplálkozás fontosságára, elősegítve a diákok ismereteinek bővítését a zöldség-gyümölcs és a tej ágazattal kapcsolatban – olvasható a közleményben.

Nyitókép: pixabay

forrás – infostart.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

11:13

Egy 1999-es törvény különösen megnehezíti a temetkezési szolgáltatók helyzetét az infláció és energiaválság közepette.

Tovább
11:12

Készlethiány, alapanyaghiány, csomagolóanyag-hiány. Szegény Pilóta kekszet az ág is húzza.

Tovább
11:11

A januári ötszázalékos emelés óta a kormány már másodszor fizet inflációkövető kiegészítést a két és fél millió nyugdíjasnak. A gazdasági mutatók alapján prémium is várható, és a tizenharmadik havi nyugdíj sem marad el – hangzott el az M1 Ma este című műsorában.

Tovább
11:10

A Ryanair-nél még sosem indult ilyen erősen az ősz, a Wizz Air utasforgalma pedig 52 százalékkal nőtt éves alapon szeptemberben.

Tovább
11:09

A termosztátokat lejjebb kell állítani és a bojlereket is le kell csavarni a Nemzetközi Energiaügynökség szerint Európában a télre készülve.

Tovább
11:00

A társasházak jellemzően az alapkamat mértékével emelik a közös költség tartozásokat, ami 2000-ben volt utoljára annyira magas, mint most.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség