Meglesz a böjtje az esztelen átállásnak, figyelmeztet a BMW-vezér

Nem csak az akkumulátoros-elektromos technológiákra kellene hagyatkozni az autóipari átállásban a BMW vezérigazgatója szerint. Beláthatatlan következmények fenyegetik az európai autóipart, ugyanakkor a német autógyár sem marad ki a buliból: az épülő debreceni gyáruk éppen az elektromos meghajtásra épül, ráadásul beköltözik melléjük a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója is.

   

 Helytelen dolog drasztikus módon betiltani a belső égésű motorokat, jelentette ki a BMW vezérigazgatója egy németországi technológiai fórumon. Oliver Zipse szerint ez olyan piaci torzulásokat generál, amelynek összességében ellenőrizhetetlen következményei lehetnek.


Főképp az európai autóipart és a beszállítói hálózatát fenyegeti a veszély

– szögezte le a német autógyár vezetője.

„A politikusoknak ahelyett, hogy csupán az akkumulátoros elektromos autókra hagyatkoznának, olyan megközelítést kellene alkalmazniuk, amely minden technológia számára nyitott. Különben az autóipar a méretét és szerkezetét tekintve is nagyon máshogy fog kinézni, ha csak egy technológiára korlátozza magát” – mondta a hvg.hu szerint.

Miért a BMW?

A legtöbb gyártóval ellentétben a BMW nemcsak az elektromos autókra koncentrál a jövőben, hanem különféle hajtástechnológiákra is:

  • belső égésű motorokra,
  • belső égésű motorokkal és villanymotorokkal rendelkező hibridekre,
  • teljesen elektromos autókra
  • és hidrogénautókra.

Persze ettől még ők sem fogják vissza magukat az elektromos autók piacán: a Debrecenben gőzerővel (és masszív állami hátszéllel) épülő BMW-gyár lesz az első, ami a vállalat elektromos átállásának új modellgenerációját, a Neue Klassét gyártja majd. És ha már akkumulátorok: éppen augusztusban vált hivatalossá, hogy szintén Debrecenben építi fel a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai CATL a legújabb üzemét. Ez egyúttal Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása lesz, 3000 milliárd forint körüli értékben.

Beleszerettünk egy megoldásba

Márciusi nagyinterjúnkban Hanula Barna, a győri Széchenyi István Egyetem docense is azt a véleményt fogalmazta meg, hogy az elektromos meghajtású járművek önmagában még nem vezetnek kisebb károsanyag-kibocsátáshoz, az egyéb alternatívákkal ugyanakkor alig törődünk:

Alapvetően ott követi el a hibát az emberiség, hogy egy megoldásba szeret bele, nem a problémát elemzi, és úgy keresi, hogy mi legyen a megoldás.”

Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel

forrás – forbes.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség