Még a szellőztetés rendjét is előírják a XII. kerületben az energiaválság miatt

Drasztikus intézkedésekre kényszerül az XII. kerületi önkormányzat, mert jövőre tizenkétszeresére emelkedik a rezsiköltsége, vagyis 2023-ban az egyhavi számlája annyi lesz, mint most az egy teljes évi. Erről a kerület polgármestere beszélt az InfoRádiónak.

   

 “Lefolytattuk a közbeszerzéseket, eddig gázra 66 millió forintot költöttünk, most másfél milliárdra kaptunk ajánlatot, villanyra 123 millió ment el, szintén másfél milliárdos a kapott ajánlat” – mondta Pokorni Zoltán az InfoRádióban. A XII. kerületi polgármester ezek után a takarékoskodási intézkedéseiket sorolta.


Biztosan nem zárják be a gyermekintézményeket – bölcsőde, óvoda -, itt jellemzően 22 fokig fűtenek majd, de az öltöztetőkben 24 fok lehet. Viszont energetikai protokollt írnak elő, aminek személyi felelőse lesz. Szabályozzák például a szellőztetést, a hétvégi fűtést vagy a világítás rendjét is.

Egy önkormányzat nem mehet csődbe

– fogalmazott Pokorni Zoltán, majd sorolta, hogy mely intézmények működését függesztik fel. Főleg sport és kulturális épületekről van szó.

Januártól március végéig bezárják a MOM Sportközpontot és a Városmajori Szabadidőközpontot. Az utóbbinak korszerűsítik a fűtését, napelemeket és hőszivattyút kap majd. A kulturális intézmények egy részét is bezárják, de van olyan, amely modern fűtéssel rendelkezik, ez a Hegyvidéki Kulturális Szalon, és valószínűleg ide csoportosítják a kerület rendezvényeit.

Nagy kérdés, hogy mi lesz a dolgozókkal. Senkit nem akarnak elbocsájtani, értelmes munkával akarják megbízni őket, például segíthetnek az idős emberek otthoni ellátásában – vetette fel a polgármester.

Az önkormányzatnál szintén komoly lépéseket terveznek,

az épületeket csak 3 napig fűtik majd, a hét másik két napján home office-ban dolgoznak a munkatársak.

A díszkivilágítást erősen visszaveszik, így a János-hegyi kilátót is lekapcsolják, ahogy a nyugdíjas klubokat is összevonják egy helyiségbe.

“A nehéz időkben mindenképpen rá kell döbbennünk, hogy meg kell változtatni a mindennapjainkat egyénenként, családonként, intézményi vagy önkormányzati szinten. Nem folytathatjuk úgy a mindennapi életünket, ahogyan eddig megszoktuk és megszerettük” – fejtegette Pokorni Zoltán, aki azt reméli, hogy 1-2 év múlva már úgy gondolunk a mostani háborús időszakra, hogy takarékossági intézkedésekkel megúsztuk a dolgot.int

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

forrás – infostart.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

11:13

Egy 1999-es törvény különösen megnehezíti a temetkezési szolgáltatók helyzetét az infláció és energiaválság közepette.

Tovább
11:12

Készlethiány, alapanyaghiány, csomagolóanyag-hiány. Szegény Pilóta kekszet az ág is húzza.

Tovább
11:11

A januári ötszázalékos emelés óta a kormány már másodszor fizet inflációkövető kiegészítést a két és fél millió nyugdíjasnak. A gazdasági mutatók alapján prémium is várható, és a tizenharmadik havi nyugdíj sem marad el – hangzott el az M1 Ma este című műsorában.

Tovább
11:10

A Ryanair-nél még sosem indult ilyen erősen az ősz, a Wizz Air utasforgalma pedig 52 százalékkal nőtt éves alapon szeptemberben.

Tovább
11:09

A termosztátokat lejjebb kell állítani és a bojlereket is le kell csavarni a Nemzetközi Energiaügynökség szerint Európában a télre készülve.

Tovább
11:00

A társasházak jellemzően az alapkamat mértékével emelik a közös költség tartozásokat, ami 2000-ben volt utoljára annyira magas, mint most.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség