A sárgarépa finom, a kelkáposzta nem – a magzatok is grimaszolnak

Első alkalommal vizsgálta meg egy kutatócsoport, milyen arckifejezéssel reagálnak a magzatok a különféle zöldségek ízére, és kimutatták, hogy a keserű kelkáposztára több esetben vágtak inkább síró grimaszt, mint az édes sárgarépára.

   

 Korábbi tanulmányok alapján már lehetett arra következtetni, hogy a várandós nő étrendje hatással lehet arra, hogy a gyerek később milyen ételeket kedvel. Az északkelet-angliai Durham Egyetemen most közvetlenül azt vizsgálták, hogy magzatok pár héttel a születésük előtt hogyan reagálnak a különböző ízekre.


A Psychological Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmányban a kutatók felhívták a figyelmet, hogy

a magzatvízbe átszivárognak az ízek az anya által fogyasztott ételekből.

Ízeket már egy 14 hetes magzat ízlelőbimbói is észlelhetnek, illatokat pedig nagyjából a 24. héttől érzékelhetnek.

A kutatók ultrahangfelvételek alapján próbálták eldönteni, hogy a magzatok vajon különbséget tudnak-e tenni a különféle ízek között. Két csoportra osztottak 70 várandós kismamát, az egyik tagjait arra kérték, 20 perccel az ultrahangvizsgálat előtt vegyenek be egy porított kelkáposztát tartalmazó kapszulát, a másik csoportnak pedig sárgarépa-kapszulát adtak.

Mást a nők a vizsgálat előtt nem ehettek, valamint bevontak a kutatásba 30 olyan várandóst is, akik nem kaptak semmilyen ízesítésű kapszulát.

Az ultrahangon a magzatok arckifejezését vizsgálták a terhesség 32. vagy 36. hetében. Azt fedezték fel, hogy

a keserű kelkáposztás ízre reagálva kétszer olyan gyakran fordult elő sírásra hasonlító grimasz, mint a sárgarépás vagy a semleges ízre.

Kimutatható volt az is, hogy az édeskés ízű sárgarépa-kapszula szintén nagyjából kétszer olyan gyakorisággal váltott ki inkább nevetésre emlékeztető arckifejezést a magzatokból.

Benoist Schaal, a kutatócsoport egyik munkatársa szerint meglepő volt, hogy ennyire egyértelmű eredmények születtek. A vizsgálat alapján kimondható, hogy amikor a várandós nő még be sem fejezte az étkezést, a magzat máris érzi és észleli, hogy az anyja mit evett.

Fotó: illusztráció pexels.com

forrás – ridikul.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség