Vigyázat: A kullancsok ősszel is veszélyesek lehetnek

A kullancscsípést a legtöbben időszakos veszélyforrásnak tartják, pedig a klímaváltozás következményeként hosszabb lett a kullancsszezon és már késő ősszel, sőt télen is aktívak maradhatnak ezek az akár súlyos betegségeket terjesztő élősködők. Amikor kimozdulunk a természetbe, érdemes előre tervezni megfelelő ruházattal és kullancsriasztóval, de az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás ellen védőoltással is védekezhetünk.

   

 Sokan még mindig úgy gondolják, hogy leginkább tavasszal, nyáron, esetleg kora ősszel kell tartaniuk a kullancscsípéstől. A klímaváltozás miatt azonban a nappali középhőmérséklet még az első őszi hónapokban is magas lehet, valamint a telek is egyre enyhébbek, több téli napon előfordul akár 6 Celsius-fok feletti napi középhőmérséklet, így a kullancsok aktívak maradhatnak, vagy tél végén már aktívvá válhatnak.


Az már köztudott, hogy a közönséges kullancs csípése önmagában – általában – nem veszélyes, de ha az élősködő fertőzött volt, az már komolyabb gondot jelenthet, és többféle betegséget okozhat. A közönséges kullancs hazánkban is gyakori. Legnagyobb számban az erdőkben (pl. gazdag aljnövényzetű gyertyános-tölgyesekben), valamint egyéb, bokros-fás, sűrű aljnövényzetű területeken fordul elő, de az ország más régióiban is fontos az elővigyázatosság, hiszen mára már kertjeinkbe, városi parkjainkba is beköltöztek ezek az élősködők. Kertjeinkbe a háziállatok, elsősorban a kutyák (macskák), különböző madarak és vadon élő kisemlősök által kerülhet be.

Közép-Európában – így Magyarországon is – a két legfontosabb idegrendszeri tüneteket okozó, kullancsok által terjesztett megbetegedés az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás és a Lyme-kór. Az FSME-vírussal fertőzött emberek egy részénél 7-14 napon belül influenzaszerű tünetek jelentkezhetnek, amely jellemzően izomfájdalommal, fejfájással és lázzal jár. Ezt követően – egy átmeneti láztalanság után – a kór egy új fázisba léphet, amikor eléri a központi idegrendszert. Ekkor alakulhat ki az agyvelőgyulladás. Ebben a fázisban a leggyakoribb tünetek a nyak merevsége, szédülés, hányinger és hányás, valamint érzékszervi zavarok. Súlyosabb esetben komolyabb idegrendszeri tünet is feltűnhet.

Ezzel szemben a Lyme-kór jellegzetes tünete az Erythema migrans nevű – kokárdaszerű – vándorló bőrpír, ami jellemzően a kullancscsípés környékén helyezkedik el. Ehhez később további tünetek csatlakoznak: láz, hidegrázás, izom- és ízületi fájdalmak. Az ennél súlyosabb tünetek akár hónapokat is várathatnak magukra, ami további vándorló bőrpírt, arcbénulást, szabálytalan szívverést, a végtagok zsibbadását és bizsergését, valamint ízületi és csontfájdalmat jelenthet.

A Lyme-kór általában sikeresen kezelhető antibiotikumokkal, ám előfordulhatnak hosszú távú következményei, mint az ízületi gyulladások, valamint egyéb idegrendszeri szövődmények. Az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás viszont sem vírus elleni gyógyszerrel, sem antibiotikummal nem gyógyítható, támogató terápiával kezelik a tüneteket, azonban védőoltások segíthetnek megelőzni a fertőzést.

Soha ne felejtsük el, hogy egy a bőrön észlelt kullancs nem feltétlenül jelent komoly veszélyt, de azért nem árt az elővigyázatosság. A védőoltások lehetőségeiről érdemes a háziorvosnál érdeklődni. A megfelelő ruházat és odafigyelés mellett pedig továbbra is az egyik legjobb kikapcsolódás a kirándulás és a természetben való játék a gyerekekkel vagy éppen a házi kedvencekkel.

Jót tudni!

1. Nem mindegyik kullancs hordoz fertőző betegséget, ám Európában, így Magyarországon is élnek különböző kórokozóval fertőzött kullancsok.

2. Az élősködők jellemzően az aljnövényzetben élnek, onnan másznak fel a ruházatra, lábunkra és nem a fákról potyognak ránk.

3. Az FSME-vírus okozta kullancsencephalitisnek nincs vírusellenes gyógyszeres terápiája, csak a tünetek kezelését célzó, támogató gyógyszeres kezelés lehetséges. A betegség megelőzésében ugyanakkor segíthetnek a védőoltások.

Fotó: Northfoto

forrás – blikk.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség