A háború Európára gyakorolt hatása lesz a ma kezdődő prágai EU-csúcs fókuszában

Az ukrajnai háború hatása Európa biztonságára és gazdaságára, valamint az európai együttműködés megerősítésének lehetőségei lesznek a fő témái az uniós állam- és kormányfők ma kezdődő, kétnapos tárgyalásainak Prágában – közölte a cseh kormányhivatal. Orbán Viktor magyar miniszterelnök már szerdán elutazott a cseh fővárosba.

   

 A kétnapos európai csúcstalálkozó első napján, csütörtökön kerül sor az Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte Európai Politikai Közösség első ülésére, amelyen több mint negyven állam- és kormányfő vesz részt. A második napon, pénteken informális csúcstalálkozót tartanak az Európai Unió 27 tagországának vezetői.


A csúcstalálkozót azért tartják Prágában, mert ebben a fél évben Csehország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.

Orbán Viktor miniszterelnök már szerdán elutazott a cseh fővárosba.

„Írány Prága” – üzente a kormányfő.

Az uniós országok vezetői mellett Prágába várják Liz Truss brit kormányfőt, RecepTayyip Erdogan török elnököt, a nyugat-balkáni államok és több posztszovjet – kaukázusi, illetve közép-ázsiai – országok vezetőit is.

Az Európai Politikai Közösség ülését Petr Fiala cseh miniszterelnök nyitja meg, majd négy, Európai Unión kívüli ország vezetői, köztük Liz Truss brit miniszterelnök mond beszédet.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő videóüzenetet küld a prágai csúcstalálkozó résztvevőinek.

A politikusok csütörtökön kerekasztal-beszélgetések keretében két témakört vitatnak meg: az elsőn a béke és a biztonság kérdése, míg a másikon a gazdaság, különösen az energia- és a klímaproblémák lesznek napirenden.

Prágai diplomáciai értesülések szerint a csúcstalálkozó lehetőséget ad azoknak az államoknak, amelyek nyílt konfliktusban állnak egymással, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek. Az Európai Politikai Közösség ülésén azonban semmiféle közös dokumentumot nem fogadnak el. A politikusok valószínűleg megállapodnak a következő ülés helyszínében. Egyelőre Chisinaut (Kisinyov), Moldova fővárosát javasolták.

Közös nyilatkozat nélkül zárul a pénteki EU-csúcstalálkozó is. Bár Charles Michel, az Európai Tanács elnöke összeállított egy nyilatkozattervezetet, azt végül cseh javaslatra nem fogadják el. A csehek ezzel is szeretnék hangsúlyozni, hogy egy kötetlenebb csúcstalálkozóról van szó – mutatott rá a cseh CTK hírügynökség a prágai külügyminisztériumra hivatkozva.

Prágai politikai megfigyelők azzal számolnak, hogy az EU-csúcstalálkozó legfőbb témáit az ukrajnai háború, az Ukrajnának nyújtandó további európai katonai és gazdasági segítség, valamint az energiaválság megoldásának lehetőségei fogják képezni.

A tagállamok egyetértenek abban, hogy brüsszeli és állami beavatkozásokra van szükség, a felkínált receptek azonban eltérnek egymástól – mutatott rá a cseh sajtó.

A kétnapos prágai európai csúcstalálkozóra több mint 1200 újságíró akkreditáltatta magát a világ minden tájáról. A tárgyalások helyszínéül szolgáló prágai várat, a Hradzsint szerdán már lezárták a látogatók elől. A politikusok biztonságát a cseh rendőrség, a hadsereg és a biztonsági szolgálatok több mint ötszáz embere biztosítja.

forrás – hirado.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség