Jó hír az időseknek! A héten érkezik a megemelt nyugdíj és a nyugdíjprémium

Pénteken utalják a számlákra a visszamenőleg megemelt nyugdíjakat és a nyugdíjprémiumot is. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos azt mondta: a kormány az idősügyet is családügynek tekinti, a nyugdíjasokat pedig szövetségesnek. Hozzátette: 2010 előtt a Gyurcsány-Bajnai kormányok több juttatástól megfosztották az időseket, elvették tőlük a 13. havi nyugdíjat, amit a mostani kormány visszaadott – számoltak be róla az M1 Híradójában.

   

 Balog János balassagyarmati nyugdíjas már kiszámolta, mennyivel lesz több a nyugdíja a 4,5 százalékos inflációs kiegészítés után. Az idős férfi a feleségével él együtt és mint mondta, most amikor megdrágultak az élelmiszerek, a gyógyszerek, nem beszélve az energiáról, minden forintnak helye van náluk.


A házaspár egyébként minden kiadásukról kimutatást készít, így pontosan tudják mire jut és mire nem a pluszpénzből.

„Ez, ez nagyon jó, ez a segítség, meg az egyszeri 10 ezer forintos támogatás amit fogunk kapni prémiumot az is nagyon jó. Hát, nekünk ez nagy segítség”
– mondta Balog János.

Az infláció növekedése miatt ebben az évben a novemberi már a harmadik nyugdíjemelés. Januárban 5, júliusban 3,9, és most 4,5 százalékkal emelkedtek a juttatások. Vagyis az emelés összesen 13,4 százalék. Ráadásul a kormány ebben az évben visszaadta a 13. havi járandóságot, ami éves szinten 8 százalékos emelésnek felel meg.

Annak, aki átlagnyugdíjat kap – ami szeptemberben 167 ezer forint volt – több, mint 174 ezer forintra emelkedik a havi juttatása. Ehhez jön még a januárig visszamenőleg járó emelés és a nyugdíjprémium is.

Így az átlagnyugdíjban részesülőnek csaknem 260 ezer forintot utal át az államkincstár, illetve kézbesít a postás. Nagyjából két és félmillió idős és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kapja meg a plusz pénzt novemberben, amire a kormány több mint 240 milliárd forintot fordít.

Magyarország kormánya az idősügyet is családügynek tekinti, a 2 millió nyugdíjast pedig szövetségesnek – erről beszélt Nyitrai Zsolt egy videóban.

„Mi 2010-ben azt mondtuk, hogy kiállunk az idősek érdekeiért és megvédjük a juttatásaikat. Azóta a nyugdíjasok négy alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot, és visszaépítettük a baloldal által elvett 13.havi nyugdíjat is. Szépkorú honfitársaink idén is számíthatnak nyugdíjprémiumra és a háborús szankciók okozta nehéz helyzet ellenére jövőre is lesz nyugdíjemelés” – fogalmazott Nyitrai Zsolt.

forrás hirado.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség