Irán felülvizsgálja a hidzsábviselés szabályait

Azt ugyanakkor tagadják, hogy feloszlatták volna az erkölcsrendőrséget.

   

 Mohammad Dzsafar Montazeri iráni főügyész csütörtökön azt mondta, hogy az iráni parlament és az igazságszolgáltatás felülvizsgálja az ország kötelező hidzsábtörvényét – írja a reformpárti Entekhab a CNN szerint.


Jelenleg az iráni nők számára kötelező hidzsábot viselni, a törvényt pedig az erkölcsrendészet tartatja be. A hidzsáb körüli viták azt követően váltak központivá, hogy a 22 éves Mahsa Amini rendőri őrizetben hunyt el. Azért vitték be, mert nem tett eleget a hidzsábviselés követelményének.

Egy nő halála lehet a fordulat kezdőpontja
A fiatal nő halálának hatására sokan álltak a reformpárti tüntetések mellé, köztük Taraneh Alidoosti ismert iráni színész is. A tömegtüntetések apropója kezdetben még Amini halála volt, azóta azonban a rezsim elleni tiltakozássá fordultak át. A hatóságok nagy szigorral csapnak le a tüntetőkre, a megmozdulásokon résztvevőkre fizikai erőszak bevetésével csapnak le és letartóztatások is történnek.

A CNN nemrégiben feltárta azt is, hogy a zavargások kezdete óta

az iráni fogolytáborokban szexuális erőszakot alkalmaztak tüntetőkkel, köztük fiúkkal szemben.

“Mind a parlament, mind az igazságszolgáltatás dolgozik az ügyön, például éppen tegnap volt egy találkozónk a parlament kulturális bizottságával, és a következő egy-két héten belül látni fogják az eredményeket” – mondta Montazera a hidzsábtörvénnyel kapcsolatban.

Nem tudni, mi változik
Arról azonban nincs információ, hogy milyen változtatások várhatók az 1979-es iszlám forradalom után életbe lépett törvényen, ha egyáltalán lesznek ilyenek.

Egy riporter kérdésére, miszerint feloszlatják-e az ország erkölcsrendőrségét, Montazeri az iráni állami média szerint a következőket mondta:

“Az erkölcsrendőrségneksemmi köze az igazságszolgáltatáshoz.

Ott szüntették meg, ahol elindították. Természetesen az igazságszolgáltatás továbbra is figyelemmel kíséri a társadalom viselkedését”.

Az állami tévé cáfol
Az arab nyelvű Al-Alam állami televízió azt állította, hogy a külföldi média úgy állította be Montazeri megjegyzéseit, mintha az iszlám köztársaság a tüntetések hatására visszalépést tervezne, de megjegyzései annyit jelentenek, hogy az erkölcsrendőrségnek nincs közvetlen köze az igazságszolgáltatáshoz.

“De az Iráni Iszlám Köztársaság egyetlen tisztviselője sem állította, hogy az erkölcsrendőrséget feloszlatták”

– hangzott el az Al-Alamban vasárnap délután.

Nyitókép: Pexels

forrás infostart.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség