Rusvai Miklós: tridémia fenyeget, a fiatalabbak kerülnek célkeresztbe

A légzőszervi megbetegedések háromnegyedéért a koronavírus, negyedéért pedig más náthavírusok és az influenzavírus a felelős – mondta a viruskutató, megjegyezve, hogy influenzajárvány továbbra sincs Magyarországon. Közölte azt is: a fertőzöttek kétharmada a fiatalabb korosztályból kerül ki.

   

 Magyarországon jelenleg légzőszervibetegség-járvány tapasztalható, aminek a túlnyomó részét, nagyjából háromnegyedét továbbra is a koronavírus, tehát SARS-CoV-2 okozza. Rusvai Miklós elmondása szerint a maradék egynegyedért különböző náthavírus (óriássejtes-, metapneumo-, adeno- és rinovírus), valamint az influenza felel – nagyjából fele-fele arányban. A víruskutató megjegyezte, bár a légzőszervi betegek száma folyamatosan nő, az arány az utóbbi négy hétben változatlan, tehát egyelőre nem beszélhetünk influenzajárványról sem.


A szakember szerint nem váltunk érzékenyebbé a légúti fertőzésekre, csupán már nem kötelező a maszkviselés, így a fertőzések átadásának a lehetősége kevésbé korlátozott. „Nyár óta kinyílt a világ, megszűnt minden óvintézkedés, és már nem is vagyunk olyan óvatosak, mint az elmúlt két és fél évben, ami óhatatlan azzal jár, hogy a légzőszervi betegségek könnyebben terjednek” – fogalmazott.

Rusvai Miklós arra is kitért, hogyjelenleg a fiatalok az érzékenyebb generáció,

mert nem éltek meg annyi légzőszervi megbetegedést, mint az idősebbek, ezért kevésbé védettek a náthavírusok ellen. Ezt támasztja alá, hogy a fertőzöttek kétharmada a fiatalabb korosztályból kerül ki: egyik harmaduk 14 év alatti, másik harmaduk 14 és 35 év közötti – részletezte.

Az interjúban szó esett az úgynevezett tridémiáról is, ami három légúti betegség, a koronavírus, az influenza és az RSV egyidejű terjedését jelöli, és egyre több esetben diagnosztizálják. Rusvai Miklós hangsúlyozta: ez nem egy újfajta vírus, pláne nem vírusok rekombinálódása, csak egy fertőzési forma. A rekombinálódásra lehetőség sincsen, mert a genetikai információjuk jobban eltér, sehogy a kereszteződés létrejöhetne – tette hozzá.

A virológus végül emlékeztetett arra is, hogy míg az óriássejtes vírus ellen nincs, addig az influenza és a koronavírus ellen van védőoltás, bár egyelőre csak külön-külön vakcinában. (A Pfizer már dolgozik a mindkét vírus ellen dolgozó egyszeri oltáson.)

Nyitókép: ER_Creative/Getty Images

forrás infostart.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség