RSV-járvány mellett már gyógyszerhiány is sújtja Németországot

A légúti óriássejtes vírus (RSV) főleg kisgyermekeket sújtó terjedése mellett a gyógyszerhiány is egyre nagyobb gond Németországban

   

 Németország “szegénységi bizonyítványa”, hogy nincs elég olyan egyszerű gyógyszerfélékből, mint a lázcsillapító – nyilatkozott a gyermekgyógyászok országos szakmai szervezetének (Berufsverband der Kinder- und Jugendärzte – BVKJ) vezetője, Thomas Fischbach a Rheinische Post című lapnak, rámutatva, hogy az ellátási gondok a légúti betegségek különösen erősen induló szezonja mellett annak tulajdoníthatók, hogy az egészségbiztosítók az ellátásbiztonság helyett az árak alacsonyan tartására összpontosítanak.


Az árszabályozás miatt a gyártók az alacsony bérű országokba telepítik a termelést, mint India és Kína, és ha ezekben a térségekben szétzilálódnak a termelési láncok, rögtön hiány alakul ki Németországban – fejtette ki a szakember.

A helyzet rendezéséhez a szövetségi kormányra van szükség,

nagyszabású beszerzési programokat kell indítani, mint a koronavírus-világjárvány elején

– tette hozzá Thomas Fischbach.

Az antibiotikumok és fájdalomcsillapítók területén is megmutatkozó hiány “katasztrófa az 1-12 év közötti gyermekeknek” – emelte ki Jakob Maske, a BVKJ szóvivője, aki a Madsack médiacsoporthoz tartozó regionális lapok közös szerkesztőségének (RediaktionsNetzwerk Deutschland – RND) elmondta, hogy a szülők gyakran “patikából patikába rohannak, de sehol sem tudják beszerezni a gyógyszert”.

Erről számolt be a legnépesebb tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália központjában, Köln és Düsseldorf térségében működő gyógyszertárak szövetségének (Apothekerverband Nordrhein) vezetője, Thomas Preis, aki a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy a szakmában eltöltött harminc év alatt nem tapasztalt annyira “drámai” helyzetet, mint az utóbbi hetekben.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) legutóbbi kimutatása szerint

december elején egy hét alatt nagyjából kétmillióan fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és 9,5 millió lehet az új megbetegedések száma.

Ilyen magas számokat eddig csak az erős influenzahullámok legsúlyosabb heteiben regisztráltak. A szezon a szokásosnál korábban is kezdődött, már októberben emelkedésnek indult az akut légúti fertőzések száma.

A betegektől vett minták többségében, 51 százalékában influenzavírust találtak. A második leggyakoribb kórokozó az RSV 15 százalékos aránnyal. Ez főleg kisgyermekeket fertőz meg, és terjedése több tartományban már a teljesítőképességet fenyegető mértékben terheli a csecsemő- és gyermekgyógyászati kórházi osztályokat és a gyermekgyógyászati klinikákat. Az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) a minták 4 százalékában mutatták ki.

Nyitókép: milan2099/Getty Images

forrás infostart.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 09:48

A volt amerikai elnök botrányos kirohanást intézett Zelenszkij ellen

Tovább
H 09:40

A hőmérséklet viszont akár 30 fok fölé is emelkedhet.

Tovább
P 20:15

A LinkedIn új AI-funciókat jelentett be

Tovább
P 18:43

Az új funkció több csoportos csevegést tömörít egy helyre

Tovább
P 17:34

Remény a policisztás ovárium szindrómában (PCOS) szenvedő betegeknek

Tovább
P 15:28

Az M4 Sport az összes mérkőzést közvetíti.

Tovább

Belföld

FÓKUSZBAN A VÍRUSOK

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség