Éjjeli programot agyalt ki a Budakeszi Vadaspark

Nagy sikerük van az éjszakai szakvezetéseknek, így most is jönnek - a szokásos nyitvatartási időn kívül.

   

Tavasszal újra lesznek éjszakai szakvezetések a Budakeszi Vadasparkban - értesítette az Infostartot az intézmény. Ezeken a szokásos nyitvatartási időn kívül a látogatók az éjszakai életet élő állatok aktivitásával ismerkedhetnek, játékos és élményszerű módon.

A szakvezetésen csak előre regisztrált vendégek vehetnek részt, és a két és fél órás séta végére a résztvevők jó hangulatú közösségé kovácsolódnak össze. Az éjszakai túrákat baráti társaságoknak és olyan családok számára ajánlják, ahol a gyermek hét év feletti és nem fél a sötétben, így egészen biztos, hogy kalandos élményben lesz részük.

A szakvezetés késő délutántól kora estéig, nagyjából fél kilencig tart.

A programra érdemes felkészülten érkezni, a hátizsákban feltétlenül legyen valamilyen világító eszköz (elem- vagy fejlámpa), folyadék és meleg öltözet. A programokra csak elővételben válthatók jegyek az interneten.

Két szakvezetés közül lehet választani. Az évek óta nagy sikerrel futó, hagyományos Nagyvadak Éjszakáján az éjszaka madarai mutatkoznak be, mint a macskabagoly, a hóbagoly, a fülesbagoly és a kuvik. Majd a Nagyvad körletben a sün, őz, muflon, vaddisznó, dámszarvas, medve, farkas és gímszarvas záróra utáni életével ismerkedhetnek a résztvevők. A tavaly ősszel nagy sikerrel debütáló Varázslatos Állatvilág éjszakai szakvezetés egy Állatijó bemutatóval kezdődik, majd pedig olyan Vadasparkban élő állatokat ismernek meg a látogatók, akiket a mesék és mondák varázslatos tulajdonságokkal ruháztak fel. A különleges séta során a vadmacska, sakál, holló, róka, patkányok, nyestkutya, baglyok, galambok, gímszarvas, farkasok és a medve éjszakai életébe pillantanak bele a résztvevők.

A Budakeszi Vadasparkban élő állatok közül többen is éjszakai életmódot folytatnak, mikor a nap lenyugszik, ők akkor kezdik – vagy épp folytatják – a szokásos napi rutinjukat. Ezek az állatok a nyitva tartási időben ugyan megtekinthetőek, de általában ilyenkor pihennek vagy alszanak, ezért a látogatók nem láthatják őket aktív időtöltés közben, amikor játszanak, esznek vagy éppen vadásznak. Ennek megoldására indította útjára évekkel ezelőtt az Éjszakai szakvezetés programot a Budakeszi Vadaspark, ahol a látogatók szakvezető kíséretében bepillantást nyerhetnek a Vadaspark záróra utáni életébe.

A következő program március 31-én lesz, áprilisban pedig két új időpontra lehet regisztrálni: április 6-ra és 21-re.


Nyitókép: Surányi Linda/Budakeszi Vadaspark
forrás infostart.hu

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség