Elon Musk startupja hamarosan chipet ültethet az emberek agyába

Musknak nagy tervei vannak.

   

A nyaki gerincvelő-sérülés vagy amyotrófiás laterális szklerózis miatt bénult betegek jogosultak lehetnek a vizsgálatra - közölte a vállalat, de azt nem árulta el, hogy hány résztvevőt vesznek fel a mintegy hat évig tartó kísérletbe.

A vizsgálat során egy robot segítségével sebészi úton egy agy-számítógép interfész (BCI) implantátumot helyeznek el az agynak abba a régiójába, amely a mozgást irányítja - közölte a Neuralink, hozzátéve, hogy a kezdeti cél az, hogy az emberek képesek legyenek egy számítógépes kurzort vagy billentyűzetet irányítani pusztán a gondolataik segítségével.

A vállalat, amely korábban azt remélte, hogy 10 beteg esetében kaphat engedélyt az eszköz beültetésére, jelenlegi és korábbi alkalmazottak beszámolói szerint ennél alacsonyabb betegszámról tárgyalt az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósággal (FDA), miután a hivatal biztonsági aggályokat vetett fel. Nem ismert, hogy az FDA végül hány beteggel való kísérletet hagyott jóvá.

Musknak nagy tervei vannak a Neuralinkkel, az implantátumoktól az elhízás, az autizmus, a depresszió és a skizofrénia gyógyítását reméli. Még ha a BCI-eszköz biztonságosnak is bizonyul az emberi használatra, a szakértők szerint akkor is több mint egy évtizedbe telhet, amíg a startup cég megkapja az engedélyt az implantátumok kereskedelmi használatára.

portfolio.hu


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2023-09-20 08:44:53

További híreink

H 11:36

Az új intelligens asszisztenst számos területen és okostelefonokon is lehet majd használni.

Tovább
H 10:30

A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggasztó nyilatkozatok negatívan érintették a forintot.

Tovább
H 09:46

A reálkereset 2 %-al csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább
H 09:11

A vádak szerint Moszkva szándékosan az éhínséget használta fegyverként.

Tovább
H 08:14

Huszonnégy országban van kolerajárvány

Tovább
H 06:56

Változékony marad időjárásunk, a csapadék mellett viszont meleg időre számíthatunk.

Tovább

Belföld

FÓKUSZBAN A VÍRUSOK

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség