
Az Orvostudományi Egyetem elvégzése után a debreceni Női Klinikán kezdtem dolgozni, ekkor úgy éreztem, néhány évtized múlva onnan megyek nyugdíjba.
Nos, a pályám ennél azért egy kicsit érdekesebben alakult.
A meglévő magánrendelőnket folyamatosan fejlesztve újabb és újabb diagnosztikus eljárásokat és kezelési módokat tettünk elérhetővé.
Fordulópont volt, amikor 2010-ben egy világkongresszuson találkoztam az akkor induló nőgyógyászati lézerkezelésekkel.
Addig is híve voltam a minimálisan invazív eljárásoknak, azaz olyan beavatkozásoknak és gyógymódoknak, amelyek minimális terhelést okoz a pácienseinknek, de a hüvelyi lézerkezelések megjelenése fordulópontot jelentett.
Segítségükkel műtét, altatás nélkül tudjuk gyógyítani a vizelettartási zavarokat, javítani tudunk a kötőszöveti gyengeségen, illetve a méhsüllyedésen.
Pácienseink kedvező visszajelzései alapján, ezen a területen is folyamatos fejlesztéseket végeztünk, és mára az általánosa elérhető szülészeti-nőgyógyászati eljárás mellett az egyik legszélesebb körű nőgyógyászati és orvosesztétikai lézerkezelést nyújtó központtá váltunk Európában.
Szeretettel várjuk Önöket is Debrecenben a Kétmalom utcában rendelőnkben.